Anisits Ferenc: "Csak az lesz sikeres, akinek a munkája a passziójává válik"

 Dr. Anisits Ferenc, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a BMW kutatóközpontjának egykori vezetője mesélt nekünk életéről.

Gyémántdiplomás öregdiákként a sors ritka privilégiumaként élem meg, hogy visszatekinthetek egyetemi éveimre. Talán érdekes lehet a Műegyetem számára egy, életét több országban, nemzetközi csúcsvállalkozásoknál vezető beosztásban töltő mérnöknek a szemlélete.

Az évfolyamom többsége a második világháború előtt született, más iskolarendszerben tanult, egymástól teljesen eltérő gazdasági rendszerekben élt és dolgozott, valamint korábban elképzelhetetlen nagy technológiai változásokkal szembesült.

Miért keltette fel érdeklődését a műszaki pálya?

Az érdeklődésemet a műszaki pálya iránt a gőzmozdony és a repülőgépek ébresztették, amikor még az utcaképet a fiákerek uralták. Az érdeklődésem döntéssé érlelődött meg bennem az általános iskolában modellező szakkörben, ahol vitorlázó repülőgépeket és hajókat fabrikáltam. Szilárd meggyőződésem, hogy csak az lesz sikeres a foglalkozásában, aki az érdeklődését követi, és a munkája passziójává válik

Miért pont a Műegyetemre jelentkezett? 

A Budapesti Műszaki Egyetemre 1957-ben kitűnő érettségivel „felvételiztem”, amelyre, mint életem egyik legszigorúbban szelektáló vizsgájára emlékezem. Akkor még a BME volt az ország egyetlen mérnökképző egyeteme. Természetesen tudtam, hogy a Műegyetem a világ legidősebb létesített műszaki egyetemei közé tartozik, ahol számos később Nobel-díjas diák tanult és világhírű oktató/kutató tanított. Mindig kitüntetésnek tartottam, hogy ennek a patinás egyetem hallgatója lehettem. Az egyetemet a tudás terjesztésének intézményének tekintettem, hiszen a tudás az egyetlen erőforrás, amely gyarapszik, ha másokkal megosztják.

A Rákosi-rendszerben a munkás- és parasztszármazású továbbtanulókat részesítették előnyben az egyetemi felvételiken. Mivel a szüleim sem munkások, sem parasztszármazásúak, sem értelmiségiek nem voltak, az „egyéb” származásommal tandíjkötelessé váltam. A tandíjat a négygyermekes családban természetesen saját magamnak kellett előteremteni gimnazisták korrepetálásával és szabadidőmben vállalt segédmunkával az újpesti hajógyárban, az I. számú Autójavítónál és a Láng Gépgyárban.

Hogyan emlékszik vissza a Műegyetem Gépészmérnöki Karán eltöltött évekre?

Mai szemmel nézve a tanulmányaim egész mérnöki pályám során szilárd alapzatot nyújtottak a természettudományokban és a matematikában. A tanszékek kiváló professzorai között említem Gillemot Lászlót, a metallográfia egyetemi tanárát, Heller Lászlót, a műszaki hőtan professzorát, Jurek Aurélt, akinek a belsőégésű motorok, Jurek Jenőt, akinek a traktorok volt a szakterülete, valamint Rázsó Imrét, aki a mezőgazdasági gépek elméletét oktatta. Egyes tanszéken már túlhaladott technikák oktatása folyt (pl. gépelemeknél szíjhajtás, gőzkazánok). A tudományos szocializmus, politikai gazdaságtan és az ipargazdaságtan ismereteit sem szükségeltem soha a mérnöki gyakorlatomban.

Ezzel szemben hasznosnak bizonyult Jurek Jenő tanárom kritikus értékelése. A szerkesztési gyakorlatban tervezett gépem számos gyenge elemét sorra elmagyarázta. Időt és fáradságot akartam megspórolni és lekoppintottam egy gyár elavult gépkonstrukcióját. Lesújtó véleménye szerint az egy tüdővel lélegző emberhez hasonlított a konstrukcióm. Az útmutatása hasznosnak bizonyult. Újraszerkesztettem a gépet a saját gondolataim szerint. Az életre szóló tanulság: a gondolkodás a legnemesebb, az utánzás a legostobább és a tapasztalatszerzés a legkeservesebb.

Az együttműködésem során más külföldi egyetemekkel értettem meg a műszaki egyetemek fontos gazdasági jelentőségét a tudástranszferben. Az alapkutatást (felfedező tudás teremtése) végző intézményektől (pl. Max-Planck Intézet) áramlik a tudás az alkalmazott kutatás (tudás műszaki alkalmazása invencióvá) intézményeibe (pl. a Fraunhofer Intézet Németországban, vagy a műszaki egyetemek) majd a gazdaság fejlesztési központjaiba (tudás hasznosítása innovációvá). A Szilikon-völgy nem létezne Stanford nélkül. A negyvenes évek végén az alkalmazott kutatást a BME oktatási rendszerében megszüntették, így az oktatók számára a tudás felfrissítése és a hallgatók kutatási gyakorlatszerzése ellehetetlenült. Az egyetem és a gazdaság nyugati mintájú együttműködése megszakadt.

A mérnökké válás folyamata a diplomavédéssel kezdődik. A mérnöki gyakorlatban a szaktudás mellett elengedhetetlen képességek a menedzsment (csapatvezetés, projekt) stratégiai marketing, interkulturális kompetencia elsajátítása, jártasság innovációs módszerekben, kommunikáció stb.

Milyen állomásai voltak gépészmérnöki pályafutásának?

A 1962-ben megvédtem a diplomám jó eredménnyel, és ami számomra szintén fontos, KISZ-tagság nélkül. A mérnöki pályafutásom három különböző szakágazatban kezdtem: a malomiparban, az élelmiszergép-gyártásban és az épületgépészetben. Az egyetemi kapcsolatom évtizedekre megszakadt és csak rendszerváltoztatás után újult fel rövid időre.

1965-ben utolért az „ellenforradalmári” múltam és disszidálni kényszerültem Németországba.

Az MAN augsburgi gyárában kezdtem a fejlesztési részlegben, ahol egykor Rudolf Diesel végezte első méréseit dieselmotorján. Olyan szaktudású környezetbe kerültem, ahol a dieselmotor fejlesztés legkiválóbb tudós mérnökei tömörültek. Brodszky Dezső (1910-1978) a „Feltöltött dieselmotorok” könyvében hivatkozik olyan nevekre, mint Karl Zinner, Gerhard Woschni, Ernst Jenny (Browne), FAF Schmidt (TU Aachen), Hans List (AVl Graz), akikkel pályám során közvetlenül vagy közvetetten, de együtt dolgoztam.

Önképzés útján megtanultam a számítógépet programozni és az egyetemi tanulmányaim alatt elsajátított parciális differenciálegyenleteket a Runge-Kutta módszerrel megoldani. A hétvégeket Münchenben töltöttem a világ legnagyobb műszaki múzeum (Deutsches Museum) könyvtárában a szakirodalom tanulmányozásával. Sorra születtek munkáim a dieselmotor égéslefolyásának, üzemanyag befecskendezésének számítógépes modelljeire, amelyek széleskörű alkalmazást nyertek a fejlesztésben. 1969-ben már a MAN Kutató Napján számoltam be a munkáimról a német szakmai elit előtt.

1973-ban jeles eredménnyel ledoktoráltam a braunschweigi műszaki egyetemen. A tudományos közvélemény felfigyelt rám és meghívást kaptunk a fent említett Gerhard Woschnival a SAE International (Society of Automative Engineers) munkáinkról előadni. Itt találkoztam az Fordnál és a Cummingsnál vezető beosztású magyar szakemberekkel (Simkó Aladár, Peer Gyula, Gaal István). A MAN felvett a vezetői utánpótlás körébe.

A MAN maradt a szakmai fejlődésem legfontosabb iskolája. A mérnöki pályám műszaki tudományos része véget ért és elkezdődött az innovációs korszaka.

A pályám további állomása a svájci Adolph Saurer AG, ahol öt évig motorfejlesztési vezetőként dolgoztam. Az ETH Zürich-el és a Brown-Boveri gyárral közös előfejlesztési projektekben dolgoztam együtt számos jeles professzorral, Gyarmathy Györggyel, Max Berchtolddal és Professzor Ernst Jennyvel az akkumulátoros befecskendezés és a comprex nyomás hullám feltöltés fejlesztésén.

Az MWM-nél (Motoren Werke Mannheim) két évig dolgoztam fejlesztési vezetőként, a motorprogram korszerűsítésén. A BMW-nél ezután majdnem húsz sikeres évet töltöttem a felsővezetésben az ausztriai Steyr-ben lévő kutatási fejlesztési központ vezetésével, amely hozzávetőlegesen ötszáz főt foglalkoztatott.

Itt váltam nemzetközileg elismert innovátorrá és hatékony menedzserré. Az eredményem egy mondatban foglalható össze: bár nem mi találtuk fel a dieselmotort, de mi alkottunk belőle egy BMW-t. A vezetésem alatt a BMW dieselmotor részlege az autóágazat benchmarkjává alakult át. A csapatomnak, amelyet – képletesen szólva – az utcáról toboroztam, a Quandt Alapítvány „az év legjobb BMW csapata” aranygyűrűt adományozta. Sőt, 1983-ban még Henry Ford II. is meglátogatott.

Anisits Ferenc (b) Henry Ford II.-vel (j)

Mivel foglalkozik nyugdíjas éveiben?

A nyugdíjas éveim mindmáig mozgalmasan telnek. Heinz Hermann Thiele, a Knorr-Bremse tulajdonosa (1941-2021) felkért brazíliai motorgyárának tanácsadására. Rajta keresztül hallott Palkovics László professzor a tevékenységemről és hívott meg először műegyetemi előadásra.  A Debreceni Egyetem beválasztott a tudományos és társadalmi tanácsadó testületébe, ahol a minőségi műszaki felsőoktatás kérdéseire keresünk választ. Olyan magyar oktatási intézmény létrehozását vizionáljuk, ahol hetven éves megszakítás után ismét Nobel-díjas természettudósok tudnak felnevelődni. Élénken foglalkoztat a stabil áramszolgáltatás és a mobilitás jövője is.

A képen középen Anisits Ferenc, balról a negyedik Palkovics László egyetemi tanár, későbbi államtitkár, majd ipari és technológiai miniszter, jobbról a hatodik Sitkei György, a Soproni Egyetem professor emeritusa, a BME egykori kutatója.

Mit üzen a Műegyetem mai polgárainak?

A zöld technológiai politika számomra olyannak tűnik, mint amikor valaki leugrik egy toronyból abban a reményben, hogy a földre érésig a megtanul repülni. A mérnök képes a feladatot az elejétől a végéig átgondolni, továbbá az egész életciklusra elkészíteni az új technológia globális értékláncának gazdasági és ökológiai mérlegét.

Problematikussá vált a tudás és a gondolkodás viszonya is. Az óriási tudáshalmaz hasznos kezelése a gondolkodás nélkül csupán adatsivatag, amely egy könyvhöz hasonlít az analfabéta kezében. Minél nagyobb ütemben gyarapodik a tudomány, annál fontosabb, hogy mellette gondolkodni is tudjunk. A tudást könnyebb tanítani, mint a gondolkodást.  A tudás tanítása elegendő a pályakezdésre, a gondolkodás felvértez az egész mérnöki pályára. A gondolkodást lehet tanulni és tanítani.

A BMW egykori vezérigazgatójától, Ebehard von Kuenheimtől származik a mondás: nem a nagy halak falják fel a kis halakat, hanem a gyorsak a lassúakat.

A találmányok romantikus korszaka a XIX. századdal leáldozott, és helyébe az innováció korszaka lépett. Az innováció csapatmunka eredménye. A csapatmunka szellemét már az oktatási intézményekben kell meghonosítani. Az emberek szelleme azonban olyan, mint az ejtőernyő, amely csak akkor működik, ha ki van nyitva.

 Benesóczky László

Jelen interjú először a BME GPK Alumni Hírlevél 2024. januári számában jelent meg.