"A BME-n a saját közegedben leszel!" - interjú Stadler Elizabethtel és Lovas Leventével

Stadler Elizabethet és Lovas Leventét, a Kármán Stúdió volt vezetőit nemcsak a kari hallgatói élet emblematikus alakjaiként ismerhetjük, hanem egyúttal gépészeti modellező-, illetve gépészmérnöki mesterszakon végzett hallgatóink is. Interjú.

Meséljetek először egy kicsit a pályaválasztás évei előtti időszakról!

Stadler Elizabeth: Édesapám gépészmérnök végzettségű, Moszkvában tanult ösztöndíjjal, és anyai ágról is műszaki beállítottságú családból származom. Kaposváron születtem, ott folytattam alapfokú és középfokú tanulmányaimat – furcsamód humán profilú intézményekben. A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban magyar-angol kéttannyelvű képzésére jártam, ahol ritkaságszámba ment, hogy matematikát és fizikát akar valaki tanulni. Ezzel együtt az osztály egy kisebb része mindezek ellenére elkötelezett volt a reáltudományok iránt is, és a matematika-fizika szakos osztályfőnököm, Horváthné Tímár Ágnes mindig fent tudta tartani bennünk a lelkesedést.

A Műegyetemen egy angol verseny országos fordulóján jártam először, amelyet az AudMax-ban tartottak. Nagyon megtetszett az épület, és elhatároztam, hogy ide akarok járni, bár még nem tudtam, hogy itt tulajdonképpen mit is oktatnak. Mechatronikai mérnöki alapszakra jelentkeztem végül, és 458 ponttal felvettek, és itt is kezdtem el a tanulmányaimat 2016-ban.

 Lovas Levente: Én keszthelyi születésű vagyok, a gépek iránti érdeklődés pedig nálam is családi eredetű: szüleimnek 1990-től egy családi vállalkozásuk volt, amely fuvarozással foglalkozott, emiatt egész gyerekkoromban kamionok között mászkáltam. Egyszer az egyik kipufogóba teljes testtel belementem, édesanyám azóta is siratja azt a micimackós overallt. Szüleim ugyan nem mérnökök, de a tágabb családi körben már vannak mérnök végzettségű rokonok. A keszthelyi Vajda János Gimnáziumban tanultam, matematika tagozaton, ami az első három évben heti hét, majd az tizenkettedikben heti nyolc matematikaórát jelentett – így egy kicsit pont az inverze vagyok Sissynek. Még általános iskolában nagyon közel állt hozzám a kémia is, de végül 11.-ben a matek mellé a fizika fakultációt vettem fel, ahol a 2020-ban Rátz Tanár úr Életműdíjjal kitüntetett Farkas László tanár úr mentorált. Így jutottam el a pályaválasztásig – a villamosmérnökin gondolkodtam, de a nővérem férje, Nagy Bálint a BME GPK-n végzett, és az ő hatására billent a gépészkar felé a mérleg, és be is kerültem a gépészmérnöki szakra 2015-ben. (Nagy Bálint egyébként most is óraadó az ÉPGET tanszéken, valamit a vegyiparban dolgozik.)

Az első talákozásom a BME-vel a Herman Ottó természettudományos versenyhez kapcsolódik, ahol az országos döntőbe jutottam, és az AudMaxban kellett megírni a feladatlapot.

Mik voltak az első benyomásatiok a BME-ről?

LL: Annyi helyzeti előnyöm volt, hogy a nővérem is a BME-re járt nemzetközi gazdálkodás szakra, így tőle a BME-ről, fent említett sógoromtól pedig a Gépészkarról már előzetesen kaptam információkat. Sógorom azt tanácsolta, hogy az első félévben még ne csatlakozzak semmilyen öntevékeny körhöz, így fel tudom majd mérni, mennyi időm lenne tanórán kívüli tevékenységekre. Illetve szerencsére a tanköröm vezetője, Horgos Máté már mesterszakos hallgató volt, így több tapasztalatot tudott átadni nekünk, akár abban is, hogy melyik tárgy mire épül.

SE: Én teljesen ismeretlen terepnek éreztem, rajtam kívül 2 osztálytársam felvételizett a Gépészkarra. Az első években talán inkább sodródtam, viszont már gólyatáborban kialakult egy 5-6 fős baráti társaság, együtt tanultunk és készültünk. Egyedül, csak a saját energiádra támaszkodva szerintem lehetetlen, és nem is érdemes elvégezni a képzést, ráadásul így azt is megtanuljuk, hogyan tudunk kooperálni, és jól beosztani az időnket. Kiemelném, hogy a képzés alatt a Gépészmérnöki Kar oktatói sosem éreztették velem, hogy lány vagyok, egy ennyire “fiús” közegben (kb. csak 10% lány), ugyanúgy egy műszaki pályát választott diák voltam, mint velem együtt még sokan mások.

Diploma után a Mechanical Engineering Modelling angol nyelvű mesterképzésen folytattam a tanulmányaimat ugyanitt a karon. Ha visszatekintek az itt töltött hat évre, újoncként azért az Egyetem érezteti veled, hogy teljesítened kell a képzésen, viszont minél közelebb kerül az ember az első diploma megszerzéséhez, annál inkább már kollégaként kezeltek: számítottak a segítségemre tantárgyak, labormérések kidolgozásában, illetve adott esetben felmerült a tegeződés is. Az alapszakos szakdolgozatomat és a mesterszakos diplomamunkámat is az Áramlástan Tanszéken készítettem, utóbbinál pedig kb. két hónapot napközben végig a laboratóriumban dolgoztam, mert nagyon sok különböző mérést kellett készítenem..

És miért pont a Kármán Stúdió?

SE: Mert nincs másik. :) Még gólyatáborban barátkoztam össze a stúdiósokkal, mondták, hogy jöjjek el a „próbásfelvételre”, ahol fel is vettek, tehát tulajdonképpen az első tanítási nap estéjétől stúdiós voltam. Az elején egy évig úgynevezett „próbás”, majd 2017-től pedig teljes értékű “aktív” tagként dolgoztam a csoportban (persze azelőtt is aktívan tevékenykedtem, ez csak a hivatalos elnevezése). 2021. januárjától 2022. szeptemberéig én vezettem a Kármán Stúdiót, de előtte is már sok feladatot láttam el az adminisztratív dolgok közül. Ami kiemelendő, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektettünk az utánpótlásnevelésre. Az évek alatt egy lesajnált öntevékeny körből (az akkori minőség miatt a Hallgatói Képviselet másik kari stúdiót hívott a Gólyabál megörökítésére) egy hatalmas és profi eszközparkkal bíró, tudásában folyamatosan fejlődő Stúdiót sikerült létrehozni közösen a csapattal, és olyan projekteket tudhatunk a hátunk mögött, amikre az egész Kar és az Egyetem is büszke lehet. Én erre nagyon büszke vagyok, hogy ennyi proaktív, és munkája iránt lelkiismeretes emberrel tudtunk együtt dolgozni, és egy egymásra támaszkodó baráti társaságot kialakítani.

LL: A Stúdióig vezető utam teljesen különbözik Sissyétől. Középiskolában a sulirádiót üzemeltető csapat tagja voltam, a diáknapokon, amelyre minden osztály bemutatkozó videót készített, én voltam a vágó, ezeket a videókat azonban már annyira kezdetlegesnek érzem, hogy mai fejjel nem is merném megmutatni. Viszont összességében elmondható, hogy gimiben már kapcsolatban voltam a hang- és a videótechnikával is.

2016 februárjában került be a Stúdió az életembe, ráadásul úgy, hogy a KÁTÉ meghirdetett egy tagfelvételt, hogy videóriportok készítésében lehet segédkezni. Azt hittem, hogy ha jelentkezem, akkor a Kátéban a technikai oldalt is meg tudom tanulni, mígnem kiderült, hogy azzal a Stúdióban foglalkoznak, így ide is jelentkeznem kellett, hogy részt tudjak venni a projektben mint operatőr-vágó. Ezután fél év alatt lettem aktív tag, egy akkor körülbelül tíz főből álló stúdióban, és 2018 januárjától 2021 januárjáig én vezettem a kört.

Milyen feladataitok voltak a stúdió tagjaként? SE: Mindent is csináltunk már itt az évek alatt. Én főleg a videós oldallal foglalkoztam inkább, operatőrködés, vágás, két és fél napos videó szerkesztési kurzus a fiataloknak… A Levit megelőző körvezető, Korom Dávid által is sokat fejlődtünk szemléletmódban, illetve a feladatok elvégzésében - többször dolgoztunk neki külsős munkákon, ő ugyanis a mérnöki tanulmányai után főállású operatőrként és drónpilótaként helyezkedett el.

Felfuttattuk a videós vonalat, elsajátítottuk a green screen technikát, az animálásba is belecsöppentünk a GPK150 sorozat kapcsán, a streamelés és az utómunkázás fortélyaiba is belemélyedtünk. Még a hangtechnikába is beletanultam, bár még most is vannak profibbak nálam.

Ugyanakkor vezetőként a menedzsment-feladatok kerültek előtérbe: csapatkohéziót építeni, határidőket betartatni, az utánpótlásképzést gondozni, beilleszteni az új tagokat, és segíteni őket az önálló munkavégzéshez vezető úton. Ezen kívül az eszközfejlesztést is szem előtt kellett tartani, valamint az egyetem felsővezetéssel való kommunikációt is itt tanultuk meg.

Évente 30-40 kisebb (kvízest hangosítás, sportnap videózás, stb.), és két-három nagy projektet (például tanszéki imázsfilm) kellett menedzselnünk.

LL: Én még a csapat vezetésével kapcsolatos teendőkön felül azt emelném ki, hogy régóta figyeltem a különböző műegyetemi karok médiaszervezeteinek munkáit. A villanykaron a technikai oldal az erős, az építészeknél a művészi vonal. Az volt az álmom, hogy a Kármán Stúdió legyen „a” stúdió a BME-n, hogy sokoldalúan és magas színvonalon teljesítsünk.

Amikor körvonalazódott a kari vezetésben a kari imázsfilm készítésének ötlete, Czigány Tibor akkori dékán úr, mostani rektor úr a stúdió felívelését látva azt látta jónak, ha hallgatók készítik a filmet. Amikor a dékán úr megtekintette a filmet, azt mondta: „kedves kollégák, én annyira reméltem, hogy ez jó lesz, de hogy ennyire jó lesz, arról álmodni se mertem!”

Jó kiindulási alap volt ez a stúdió számára a további fejlődéshez, és azóta többek között az eszközparkunkat is ki tudtuk egészíteni Orbulov Imre dékán úr további támogatásával. 

A menedzseri képesség elsajátítása hatalmas előnyt adott számomra a munkaerőpiacon is. A nyáron kerestem munkát, egy interjún például félve kérdezték, hogy mi lesz akkor, ha néhány év múlva embereket kell menedzselned? Én meg mondtam, hogy akár most is.

Mi volt a három legizgalmasabb projektetek?

SE: Számomra az első helyezett a Gépészkar 150 éves történetét bemutató GPK150 filmsorozat, azon ugyanis két és fél éven keresztül dolgoztunk. A másik, amelyet megemlítenék, a Polimertechnika Tanszék imázsfilmje, ahol a több napos forgatás során a tanszék segítségére és rugalmasságára minden szempontból számíthattunk. A harmadik legizgalmasabb munkánknak pedig a 2019-es Egyetemi Napok videóját tartom, mert akkor volt alkalmunk először megmutatni mit tudunk egy ekkora rendezvény keretei között (azóta már háromszor is felkérték a Stúdiót az esemény videózására). 

LL: Hát sajnos akkor a GPK150-et nem tudom már mondani, de szerencsére így is van miből választani. A gépészkari imázsfilmet nemcsak önértéke miatt tartom a legjobb projektünknek, hanem a stúdió fejlődésének mérföldköveként is. 2016 őszén volt a stúdió mélypontja, amikor nem kaptunk engedélyt arra, hogy más karokkal közös szervezésű eseményeket videózzunk. Korom Dávid, akkori csoportvezető pedig összekapta a csapatot, amelynek az első nagy eredménye az volt, hogy minket kért fel a kari imázsfilm készítésére Czigány Tibor dékán úr.

A másik fontos projektünknek a streamelést gondolom. Az én vezetőségi köröm alatt bővült a közvetítéstechnikával a stúdió tevékenységi köre. A legnagyobb, általunk streamelt esemény a rektori láncátadón és a diplomaátadókon kívül Karikó Katalin előadása volt a Q épületben júniusban, de például Härtlein Károly néhány tudománynépszerűsítő előadását is közvetítettük. Azért is szerettem nagyon a közvetítéseket, mert magas szintű csapatmunkára volt szükség minden alkalommal, ami jól összehozta a társaságot, illetve azért, mert ilyenkor egy projekten tudott dolgozni a hangtechnikai és a videós része is a Stúdiónak.

A harmadik, ami a szívemhez nagyon közel áll, egy nemzetközi projekt volt. Czifrus Szabolcs, a BME TTK Atomenergetika Tanszék tanszékvezetője keresett meg minket azzal, hogy tudnánk-e videót készíteni az ENEEP (European Nuclear Experimental Educational Platform, Európai Nukleáris Kísérleti Oktatóplatform) számára. Ez a szervezet a közép-európai, nukleáris képzéssel bíró műegyetemeket és tanreaktorokat foglalja magában, bécsi, budapesti, ljubljanai, prágai és pozsonyi szervezetekkel. Természetesen igent mondtunk – a stáb 80%-át stúdiósok, a maradékot pedig Korom Dávid előző stúdióvezető kollégái alkották. Mindegyik helyszínen (Bécs, Budapest, Ljubljana, Prága és Pozsony) készült egy önálló videó, és végül pedig egy nagy összefoglaló videó is.

Hol dolgoztok most?

SE: Én több, mint egy éve az eCon Engineering Kft.-nél dolgozom, támogató mérnöki pozícióban. A céggel a BME Formula Racing Teamen keresztül kerültem kapcsolatba, mivel 2018-19-ben mi készítettük az eCon konferenciájának aftervideóját, ahova a versenycsapat ajánlott be minket. Ettől függetlenül a tanulmányaim végén az egyik álláshirdetésük felkeltette az érdeklődésemet, küldtem nekik egy emailt az önéletrajzommal, és felvettek. A cég forgalmazza az ANSYS szimulációs szoftver termékcsaládot, és mi végezzük a magyarországi support tevékenységet, valamint mérnöki oldalról segítjük az értékesítést. Ezen kívül projekteken is dolgozom, ügyfelekkel is találkozom, és oktatom is a szoftvert. De szerencsére a videózást is kamatoztatni tudom, mert például a céges promóciós videósorozaton most én is dolgozom.

Szerencsés munkahelyen vagyok, hogy mérnöki területen tudok soft skilleket igénylő munkafolyamatokban is tevékenykedni. Emellett azért a videózást is megtartottuk Levivel, mindkettőnknek van erre egy egyéni vállalkozása is.

LL: Én szeptember közepén kezdtem a belgiumi központú PEC Central Europe Kft.-nél tervezőmérnökként. A cég fő profilja akkumulátor gyártással kapcsolatos célgépek tervezése és kivitelezése. A feladataim között egyaránt megjelennek tervezési és gyártási teendők is, ami pontosan illeszkedik a gépgyártástechnológia BSc-s és a géptervezés MSc-s szakirányaimhoz.

Milyen tanácsaitok lennének egy Műegyetem gépészmérnöki képzésére felvételező diáknak?

SE: Ne félj az ismeretlentől! Ha a középiskolás éveidben nem voltál a saját közegedben, itt abban leszel. A hallgatótársak érdeklődési területe ugyanis nagyon hasonló a Tiédhez. Másik tanácsom, hogy fontos a tanulás, de a kapcsolatépítés is. Az iparban, vagy a tudományos életben a többi hallgató lesz a kollégád. Élvezzék ki az egyetem minden percét, mert utána sosem lesz ilyen jó.

LL: Csatlakozzatok olyan közösséghez, amellyel lehet fejlődni! Azt tanácsolom, hogy olyan szakosztályt vagy öntevékeny kört válasszatok, ahol értéket lehet teremteni. A műegyetemi hallgatói életben sok mindennel lehet kísérletezni, kisebb tétekben, mint a munkaerőpiacon.

És jöjjetek Stúdiózni! Nagyon jó, nekünk elhiheted!

 Benesóczky László

(Az interjú először a 2024. januári BME GPK Alumni Hírlevélben jelent meg.)