"Kifejezetten vagány dolognak éreztem, hogy egy lány elvégzi a Műszaki Egyetemet" - Gépészkari Portrék 9. - Szalók Jánosné Szilvia

Szalók Jánosné Szilvia, a Polimertechnika Tanszék tanszéki mérnökével interjúztunk.

Már gyermekkorában is műszaki pályára készült?

Nem azért választottam a műszaki pályát, mert mindenképpen ezt szerettem volna tanulni, és családi indíttatás sem játszott ebben szerepet. Bizonytalan voltam a felvételi idején, hogy mihez kezdjek magammal. A szüleim egyébként nem jártak egyetemre, anyai nagyapám például juhász volt Szolnok környékén. Tudtam, hogy erősségem a matematika, a Kafka Margit Gimnáziumba (jelenleg Szent Margit Gimnázium) tagozatos osztályban tanultam. Anyukám könyvelőt akart belőlem faragni, de úgy éreztem, nem lenne testhezálló.

Így inkább arra fókuszáltam, hogy hova tudnak felvenni. 1995-ben viszont kifejezetten vagány dolognak tűnt, hogy egy lány elvégzi a gépészmérnöki képzést. Négyszáz jelentkezőt vettek fel, ebből csak tízen voltunk lányok.

2001-ben szereztem diplomát a Műegyetem gépészmérnöki szakán, polimertechnológia és környezettechnika modulon, és az utóbbiból tettem államvizsgát. Az egyetem első félévében úgy éreztem, hátrányban vagyok a gimnáziumi érettségimmel a szakközépiskolát végzettekhez képest. Az egyik oktató például azzal kezdte, hogy képzeljük el az esztergapad működését – én pedig nem tudtam elképzelni ilyet, mert sosem találkoztam előtte működő esztergapaddal.

Jó szívvel emlékszem vissza a közösségi életre (annak szabadságával és nehézségeivel együtt), többek között az Old’s Clubra is. Nagyon sokáig megmaradt számomra az egyetemi évek baráti köre, végzés után öt-tíz évvel is rendszeresen felkerekedtünk egy-egy biciklitúrára, sőt, még most is néha összejárunk.

Miért döntött úgy, hogy a Polimertechnika Tanszéken szeretne dolgozni?

Kovács József Gábort, a tanszékvezető helyettest még az egyetemi évek idejéből ismerem. Mivel ő már akkor is a tudományos pályának élt, mindig viccelődtem vele, hogy ha majd magas pozícióba jut, én jelentkezem hozzá asszisztensnek. Mit ad ég, 2016 nyarán felhívott, hogy szeretnék-e dolgozni a Polimertechnika Tanszéken. Pont jókor jött a megkeresés, és igent mondtam. A tanszék a virágkorát élte. Számos pályázatot nyertek, intenzív bővülés volt a kutatói gárdában, ugyanakkor Bárány Tamás tanszékvezető és Kovács József Gábor azt tűzték ki célul, hogy legyen egy munkatárs, aki a beszerzési ügyeket összefogja, konzultál a jogi osztállyal és az adminisztrációs terhet is leveszi a kutatók válláról.

Számomra az egyetem egyfajta burok. Nemcsak intellektuálisan, de emberileg is válogatott társaságban vagyok.

Hol dolgozott a tanszéki munkája előtt?

A DunaPacknál dolgoztam gyártáselőkészítőként. Ugyanakkor éppen felmondott egy beszerző, és rám ruházták a beszerzési feladatot is. Gyermekeim születése után Quadrant nevű, akkoriban főként fröccsöntéssel foglalkozó vállalatnál dolgoztam, logisztikai munkakörben.

Milyen tervei vannak?

Szeretném újra visszahozni a biciklitúrákat az életünkbe. Nyugalmas életmenetre vágyom, amelyben szét tudok nézni akár Magyarországon, vagy távolabb is.

Mit üzenne a jelenlegi hallgatóknak?

Legyenek tisztában azzal, hova akarnak eljutni. Nagylányomon látom, hogy hihetetlenül eltökélt. Jó érzés, hogy ilyen korán tudja, hogy mit szeretne kezdeni az életével.

Fotó, szöveg: Benesóczky László