"A tervezésben biztos helye van, az oktatásban még kérdéses a mesterséges intelligencia szerepe" - interjú Horák Péter tanszékvezető egyetemi docenssel

Horák Pétert, a Gép- és Terméktervezés Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ennek alkalmából készítettünk vele interjút eddigi életútjáról és szakterületének jövőjéről.

Hogyan fogadta az elismerést?

Nagy örömmel fogadtam a kitüntetést, mert az elmúlt harmincegy évben csak dékáni-rektori dicséret szintjéig jutottam. Ez a kitüntetés nemcsak az általam végzett munkának szól, hanem a tanszék munkatársainak elismerése is, mert nélkülük nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket.

Jóllehet, a kitüntetésben a hajtástechnika, a tribológia területén végzett tudományos tevékenység is szerepel, de úgy vélem, inkább az oktatásszervezés, tananyagfejlesztés, a tudományos élet szervezésében tanúsított eredményeim alapján ítélték oda számomra a kitüntetést, ugyanis a Gépszerkezettani Tudományos Bizottság titkára, és a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) Konstrukciós Szakosztályának elnöke vagyok.

A pályaválasztás évei előtt is érdekelte a műszaki pálya?

Igen, a műszaki pályával kapcsolatos érdeklődésem kisgyerekkoromban kezdődött: rengeteget lábatlankodtam barkácsolni szerető teherautó-sofőr nagyapám műhelyében. Lehet, hogy ennek köszönhető már az is, hogy édesampám is gépészmérnökként végzett a BME Gépészmérnöki Karán. Bár középiskolás éveim alatt nem voltam biztos abban, hogy a gépészmérnöki hivatást választom: jó döntést hoztam. Szerencsére a mai Szent Margit (akkor Kaffka Margit) Gimnázium nagyon biztos alapot adott reáltárgyakból. Rendkívül jó emlékeim vannak róla, kiváló osztályközösségünk volt, ráadásul a gimnázium tanárainak köszönhetően sikerrel vettük az akadályokat.

Miért döntött úgy, hogy a Műegyetemen tanul tovább, és miért pont géptervezőnek?

Éreztem magamban annyi potenciált, hogy a legjobbat és a mindenki szerint legnehezebbet próbálom meg. Mindig szerettem a kihívásokat, ezért is választottam a legelitebb gépészmérnök-képzést. Mindig bennem volt az alkotni vágyás, ezért úgy éreztem, géptervezőként létre tudok hozni új konstrukciókat, új működési elveket, valami olyat, ami eddig még nem létezett. Ez a lelkesedés hál’istennek a mai napig megmaradt bennem.

Mire emlékszik vissza egyetemi hallgatóként itt töltött időszakából?

Nagyon élveztem itt tanulni. Akkoriban tanköri rendszer volt, az évek során nagyon jó társaság kovácsolódott össze, bár kevésbé voltam benne a kemény magban, mert budapesti lakosként nem voltam kollégista. Bejárogattam kollégiumi bulikra, rendezvényekre. A tankör összetartott, és rengeteget segítettük egymást a zh-kra való felkészülésben. 1989-től kezdve a Szerszámgépipari Művek tanulmányi ösztöndíjasa voltam, ami azt jelentette, hogy tervezőmérnökként automatikusan ott folytattam volna a pályafutásomat, de a vállalatot is utolérte a felszámolás. Ez viszont kihúzta a lábam alól a talajt, mivel nem lett rögtön állásom. Akkoriban ráadásul nem is volt könnyű gépészmérnökként jó álláslehetőséget találni.

Azért maradtam a Műegyetemen, mert ötödéves koromban Bercsey Tibor tanár úr diplomatervező hallgatója voltam, aki későbbiekben is segítette pályafutásomat. Ötödéves voltam, amikor az előadásán megkérdezte, hogy tud-e valaki itt németül, és lenne-e kedve egy félévet Kaiserslauternben elvégezni. 1992 tavaszán öt rendkívül hasznos és tanulságos hónapot töltöttem Kaiserslauternben, ott készítettem a diplomatervemet. Tanulságos volt, hogy a külföldi egyetemeken milyen lehetőségek vannak kutatás-fejlesztésre: az ottani tanszéken az aktuális ipari projekt keretében megvalósították a diplomatervemet. Ez itthon nagyon ritka, bár manapság előfordulhatnak ilyen esetek. Bercsey tanár úr emiatt pedig annyira elégedett volt velem, hogy megkérdezte: lenne-e kedvem a tanszéken oktatói tevékenységet folytatni. Rábólintottam, hogy próbáljuk ki. Bár nem volt oktatási tapasztalatom, nagyon hamar megszerettem a tudás átadását.

Mi volt akkor és mi most a legnagyobb különbség a németországi és a hazai egyetemi-tudományos szféra között?

Ami feltűnt nekem is akkoriban, hogy a Műegyetemen nagyon magas szintű az általános ismeretek, a matematika, a mechanika és a gépelemek oktatása. Ezt akkor tudtam megítélni, amikor Németországban is tartottam órákat. Viszont ott, pontosan azért, mert gyakran már a hallgatókat is bevonták ipari problémák megoldásába, ott már akkor is nagyon jó gyakorlati tudással és meglátásokkal rendelkeztek a hallgatók. Ez azóta nálunk is jó irányba változott, hiszen már mi is bevonunk hallgatókat, demonstrátorokat az ipari feladatok megoldásába.

Melyek jelenleg a szakterületének a legjelentősebb kihívásai?

Folyamatosan változik itt is a géptervezés tudománya, nekünk is folyamatosan alkalmazkodni kell az újdonságokhoz, amelyek nemcsak az új szerkezeti elemekben, technológiákban jelennek meg, hanem tervezési módszertanokban is. Ezeket figyelemmel kisérjük, és más szellemben oktatjuk a tantárgyakat, mint amikor én végeztem ez egyetemen. Kérdés, hogyan tudjuk az oktatásba bevonni a mesterséges intelligenciát. A tervezésben szerintem ennek megvan a maga helye: nem fogja helyettesíteni a mérnöki, kreatív gondolkodást, de bizonyos feladatok elvégzéséhez a mérnöki, tervezői munkában is kiválóan alkalmazható.

Mivel tölti a szabadidejét?

A szabadidőmben is műszaki tevékenységgel, mégpedig a ház körüli kisebb-nagyobb munkákkal foglalkozom. Ezen kívül a két fiammal szívesen járok kerékpározni, úszni, evezni, horgászni. A horgászat szeretetét én olthattam beléjük, mert már ötéves korukban horgászbotot adtam a kezükbe. A családommal szeretek hétköznapi szabadidős tevékenységeket folytatni.

Milyen szakmai céljai vannak?

Ami szakmailag kihívás és motiváció számomra: tizenöt éve lettem tanszékvezető-helyettes, tíz éve vagyok tanszékvezető. Azóta a  tudomány művelése csak a doktoranduszaimmal való foglalkozásra szorult vissza, és nem vagyok elégedett magammal ezen a téren. Ha sikerül a vezetői feladatokból többet átadnom, a tudományos pályafutásom lezárásaként egy nagydoktori értekezést szeretnék összehozni.

Amiért a mai napig is jól érzem magam a Gépészmérnöki Karon, az a feladatoknak a változatosság, a sokszínűség, a mindig felmerülő újabb és újabb kihívások, a megoldandó feladatok folyamatosan motiválnak, még akkor is, ha ez adott esetben olyan jellegű, hogy a tanszék anyagi vagy munkaerő-nehézségeit kell megoldani.

Benesóczky László

(Az interjú eredetileg az Alumni Hírlevél 2023 októberi számában jelent meg.)