"Egy autonóm robot azt is értelmezni tudja, amit nem tanítunk be neki" - interjú Erdős Ferenc Gáborral

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Erdős Ferenc Gábornak, a Gyártástudomány és Technológia Tanszék egyetemi docensének, aki a SZTAKI főmunkatársa, laboratóriumvezető-helyettese.

Hogyan fogadta az elismerést?

Örültem neki, nagyon megtisztelő volt. De nem tagadom, meglepett, nem gondoltam, volna, hogy megkapom.

A pályaválasztás évei előtt is érdekelte a műszaki pálya?

Igen, több dolog érdekelt, volt egy felvételi előkészítő (FEB) tábor, ahová elmentem a felvételi előtt, és a matematikus mérnökök tarották az előkészítőt. Éreztem, hogy ez az, ami igazán illik hozzám, az elmélet és a gyakorlat határterülete. Ezzel együtt a bölcsészet is közel állt hozzám, a műegyetemi tanulmányaim mellett három évet jártam az ELTE egyiptológia szakára –  a kopt nyelvnél adtam fel. De bevallom, azért a bütykölés és a meg a mechanizmusok jobban érdekeltek.

Családi indíttatásom csupán gépésztechnikus édesapám részéről volt, de ez nem befolyásolt – legfeljebb a gyakorlati érzék öröklődött. A gyerekeim is az elmélet és gyakorlat határterületén vitték tovább a hagyományt: mindketten orvostanhallgatók.

Miért döntött úgy, hogy a Műegyetemen tanul tovább?

A műszaki – és a bölcsészeti – érdeklődésem középiskolai tanáraimtól ered, akik a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanítottak: a fizikatanáromtól és osztályfőnökömtől, Pécsi Istvántól a fizika szeretete, magyartanáromtól, Barát Erzsébettől pedig a bölcsészet szeretete.

A fent említett FEB-táborban pedig minden véglegesen eldőlt: azt már előtte is tudtam, hogy a Műegyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat.

Mire emlékszik vissza egyetemi hallgatóként itt töltött időszakából?

Mivel matematikus-mérnök képzésben vettem részt, kiscsoportos oktatásban részesültem, erős matematikai és mechanikai profillal. Stépán tanár úr és Ludvig Győző, valamint Béda Gyula professzor úr is tanított.

Milyen különbségek voltak a BME-n, és a különböző jeles svájci, brit és egyesült államokbeli egyetemek között, ahol tanult, vagy kutatott?

Az angliai Nottingham Polytechnicben (1992-től Nottingham Trent University) a diplomatervemet írtam, ott inkább kísérleteztem, ott az oktatásban nem vettem részt.

Az amerikai State University of New York at Buffalóra egy ösztöndíjjal jutottam ki, azaz dolgoznom kellett félállásban egy tanszéken. Ott végeztem el a mesterszakot, ahol akkor tanultunk olyan lineáris algebrát, amit itt mi másodév elején, két-két és fél évvel előbb már vettünk.) Ezzel együtt több projekttárgyunk volt, de elméletileg nem éreztem annyira megalapozottnak az oktatás, mint itthon. Ezen felbuzdulva felvettem a matematika képzésen is egy differenciálgeometria kurzust, ami azért megizzasztott.

Hogyan osztja meg munkaidejét a BME és a SZTAKI között?

Amikor tanítok, akkor a BME-n, egyébként pedig a SZTAKI-ban vagyok megtalálható.

Melyek a szakterületének a legjelentősebb kihívásai?

Robotikában az autonóm robotikai megoldások azok, amelyeket fejleszteni kell. A klasszikus, iparban működő robotika a 17. századi automaták elvén nyugszik, a robotok minden alkatrésze meg van határozva, hova és meddig mozoghat. Az új kihívás, hogy egy autonóm robot olyan dolgokat is értelmezni tudjon, amiket előtte nem tanítunk be neki. Ezzel foglalkozom egyébként a kutatásaimban is: a valóság és a megépített digitális reprezentációk szinkronizálásával különböző algoritmusok és szenzorok alapján.

Mivel tölti a szabadidejét?

Kertészkedéssel, valamint szeretek biciklizni, túrázni, úszni.

Benesóczky László

Az interjú eredetileg a kari Alumni Hírlevél 2023. októberi számában jelent meg.