Startup a BME-GPK-ról: elektromos autók számára terveztek utazástervező applikációt

Karunk energetikai mérnök hallgatói alapították a Volteumot, azt a startupot, amely elektromos autók hatótávját határozza meg az útvonal függvényében. A hatótáv ugyanis könnyen változik, függően a domborzati és földrajzi viszonyoktól, klíma- vagy fűtéshasználattól, vagy akár az autó műszaki állapotától is. Az ötlet nemcsak az MVM Edison energetikai startup-versenyét nyerte meg, hanem a vállalattól befektetést is kaptak. Interjú Kálmán Kornéllal, a Volteum társalapítójával.

Mi adta az ötletet az applikáció fejlesztéséhez? 

A Volteum csapatban négyen vagyunk alapító tagok, és mindannyian a BME Gépészmérnöki Kar energetikai mérnök alapképzésén kezdtük meg a tanulmányainkat. Az egyetemen működő Energetikai Szakkollégiumban ismertük meg egymást, ahol számos projektben és a Szakkollégium vezetésében is együtt vettünk részt. Egyetemi tanulmányaink mellett mindig is kíváncsiak voltunk az energetika területén lévő kihívásokra, az éppen aktuális fejlesztési irányokra. Szerettünk volna mi magunk is szerves részei lenni ezeknek, így ástuk bele magunkat a gyorsan fejlődő e-mobilitási szektorba. 

Előzetes koncepciónkkal 2019. januárjában neveztünk a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb energetikai startup versenyére, az MVM Edisonra, ahol a több, mint 100 induló csapat közül bekerültünk a döntőbe, a legjobb nyolc közé. Az Edison verseny keretein belül egy inkubációs programban is részt vettünk, amely nagymértékben hozzájárult az ötletünk tökéletesítéséhez. A nyolc hetes képzés végül egy élő döntővel zárult, ahol 3 perces előadás és a kérdés szekció során kellett meggyőzni a zsürit. Ez végül sikerült, így csapatunk megnyerte a versenyt és az ezzel járó díjakat.
Befektetési tárgyalásainkat ezután kezdtük meg, amelynek eredményeként magvető befektetést kaptunk az MVM kockázatitőke-befektető leányvállalatától, a Smart Future Lab Zrt.-től. A Volteum startupot céges formában 2020. januárjában alapítottuk meg, ezután vette kezdetét az applikáció fejlesztése. 


Mi lett volna az eredeti elképzeléseik lényege?

Az eredeti elképzelésünk ugyancsak az e-mobilitás területéhez kapcsolódott, egy töltésmenedzsmenttel foglalkozó applikációt álmodtunk meg. Ezzel az ötlettel jelentkeztünk még a 2019-es év elején az MVM Edison Startup versenyre. A verseny képzési programjain, valamint az akkori piaci körülményeknek, változásoknak megfelelően csavartunk egyet az ötletünkön, és ezután kezdtünk el az utazástervezéssel foglalkozni.

Az utazástervezés elektromos autóval azért is egy komplexebb probléma, mivel az elektromos autó hatótávja az utazás során egy könnyen változó érték, külső és belső paraméterek összetett függvénye. A Volteum alkalmazás figyelembe veszi az autó műszaki paramétereit és specifikációit, az útvonalszakaszokon érvényes sebességkorlátokat, a környezeti hőmérsékletet, klíma- és fűtéshasználatot, valamint domborzati viszonyok és földrajzi paraméterek változását a teljes megtervezett út során.

Az alkalmazás megkönnyíti és lerövidíti az utazástervezés folyamatát az elektromos autósok számára, pár kattintással kényelmesen és egyszerűen megtervezhető egy bonyolultabb útvonal is. Az applikáció hátterét egy olyan algoritmus alkotja, amely képes megbecsülni, hogy az autónk mikor fog lemerülni, továbbá, amennyiben szükséges, optimális töltőpontokat is beiktat a sofőr számára.
Az MVM Edison verseny nyertes csapataként


Mi jelentette a legnagyobb kihívást a munkában?

A legnagyobb kihívást az idő jelentette, ugyanis mindannyian egyetemi tanulmányainkat is folytattuk a fejlesztések alatt párhuzamosan. Gyakorta megesett, hogy nehéz volt összeegyeztetni és megfelelő intenzitással haladni a fejlesztéssel, miközben más területen is helyt kellett állnunk. Kemény és kitartó munkával azonban sikerült ezeket mindig kellő hatékonysággal megoldanunk, aminek az eredménye, hogy körülbelül 5 hónap fejlesztési munkával piacra léptünk Magyarországon az applikációnk béta verziójával.


Miben tér el az applikáció az eddig piacon lévő alkalmazásoktól?

A Volteum alkalmazással egyszerűen, pár kattintással tervezhető meg az utazás. A töltő összehasonlítás nézettel – ami egyelőre teljesen egyedülálló funkció – az elektromos autósok könnyen összehasonlíthatják a töltések árát és időtartamát a saját autójukra nézve specifikusan. További előnye, hogy a magyarországi töltők jelentős része szerepel az applikációban, ami ugyancsak kiemeli a Volteum applikációt a versenytársai közül.

Milyen terveik vannak a folytatást illetően?

A következő időszakban nagy erőforrást kell majd fordítanunk a felhasználóink által küldött visszajelzésekre és a felmerülő hibák javítására. Ezenfelül számos más fejlesztési irány és ötlet is tervben van nálunk, amiket még nem sikerült beépítenünk az applikációba, de fontos lesz megvalósítani. Az év végéig szeretnénk megalapozni a külföldi piacokra való nyitást, valamint egy második körös befektetés előkészítését is.

Benesóczky László
Fotók: LinkedIn, volteum.io, bme.hu. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések