„A motiváció erejében és a gyermeki kíváncsiságban hiszek” – interjú a Műegyetem Kiváló Oktatójának megválasztott Csobán Attilával

„Valóban aranyember!” „Maximálisan segítőkész!” „A hallgatók érdekét nézi!” „A CAD alapjait sikerült megCADveltetnie”, „Csobán for president!” És még számos hasonló, szinte rajongó vélemény született róla a MarkMyProfessoron. Árpádföldi otthonában beszélgettünk Csobán Attilával, a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék adjunktusával, aki nemrég Műegyetem Kiváló Oktatója díjat is kapott – persze nem a népszerű portál, hanem az OHV (Oktatók Hallgatói Véleményezése) alapján.

Hogyan fogadta az elismerést?

Nagyon örültem neki, nagyon büszkévé tett. Az email-fiókomat böngészgettem, és egyszerre megakadt a szemem az EHK előző elnöke, Pollák Zsombor levelén, hogy örömmel értesítenek, hogy elnyertem a Műegyetem Kiváló Oktatója címet. Melegség, jóleső érzés öntött el! A legnagyobb szívfájdalmam, amikor kollégák úgy hagyják el végleg a katedrát, hogy nem adták át a teljes tudásukat. Pont ezért megtiszteltetés, hogy taníthatok.

Emellett meg is ijedtem a jelöléstől. Hiszen az online oktatásban, bár ugyanazt csinálom, nem lehetnek ugyanolyanok az óráim, mint a jelenléti oktatásban, hiszen ott a téma gyakorlati oldalát is részletesebben meg tudjuk vizsgálni. 

Miért lelkesednek ennyire a hallgatók Önért, mint tanáregyéniségért?

Talán azért, mert belső késztetéssel, lelkesedéssel tanítom, amit szeretek. Ráadásul hogy az adott tananyag gyakorlati oldalát is megvilágítom. Az egyetemi munkám mellett ugyanis, nem titok, az iparban is dolgozom, egyrészt a családi vállalkozásunk műszaki igazgatójaként, másrészt szakértőként is tevékenykedek, valamint vezető kutatója vagyok egy konzorciumnak. Ezzel együtt az egyetem mindig az első helyen maradt, mivel sokkal jobban szeretem. Az egyetem a best, a fő, az abszolút első.

Az a hír járja rólam, hogy azt nézem, hogy a hallgató mit tud, és nem azt, hogy mit nem.  Ebben van némi igazság, azzal együtt, hogy én a motiváció megtalálásában és erejében hiszek. Ha a hallgató kreatív, szorgalmas, és látom, hogy jó mérnök lesz belőle, azt mondom, inkább újra rákérdezek, és ezzel esélyt, plusz löketet adok neki. Amikor a hallgató rácsap a homlokára, és látom, hogy megértette, amit tanítani szerettem volna, az tesz igazán boldoggá. Edinánál, a nagylányomnál is nagyon élveztem ezt az időszakot, de Líviánál, a kislányomnál is alig várom, hogy idősebb legyen, és minél több tudást adhassak át neki.

Minden embernek lehetnek rossz napjai. Hogyan tudja kint hagyni a napi problémáit?

Persze velem is megesik néha, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Ekkor a közvetlen környezetemtől extra türelmet is kapok, külön köszönet ezért feleségemnek, Editnek, de néha ez sem elég. Egy ipari projekt zárása komoly stresszfaktort jelent, ilyenkor általában dekoncentrált vagyok, és ezt jelzem is a hallgatóimnak. De amikor elkezdem az óráimat, becsukom az ajtót az esetleges problémák mögött is. 

Több szabadalmat is bejegyzett. Mivel kapcsolatosak ezek a szabadalmak?

Hajtástechnikával kapcsolatosak, fogaskerék-hajtóművek, bolygóművek és szinkronkapcsoló. A 2000-es géniusz-kiállításon is kiállították az akadópont-mentes tengelykapcsolómat. Most a negyedik szabadalmamat fogják gyártani. Első találmányaimat tizenkét-tizennégy éves koromban készítettem. Motorszerelés közben szinte együtt éreztem a géppel. Láttam, hogy hol kopik, hol kezd tönkre menni a szerkezet. Szinte éreztem, hogy hol fáj a gépnek. Akkor még sokszor nem tudtam az adott szerkezet nevét sem, (csak később az egyetemen ismertem meg), de már megoldást kerestem a problémára. 

Édesapámnak, aki esztergályos, később hajógépész, tengerész lett, volt egy műszakirajz-könyve. Azt bújtam akkor is tizenévesen, amikor a többiek a lányokkal fogócskáztak és autodidakta módon kitanultam a szakmát, még kamaszkorom elején.  Édesapám a megszületésemkor egyébként abbahagyta a tengerészetet, és műanyag-fröccsöntő kisiparosi engedélyt váltott ki. Nyaranta besegítettem neki, de főként azzal foglaltam el magam, hogy a fröccsöntőgép szerszámába dobáltam az elkapott szemtelenebb legyeket, amitől szép rovarlenyomatok keletkeztek az így selejtekké vált termékeken. Erre persze már nem vagyok büszke – sem édesapám, sem a rovarok szempontjából. Azóta kislányommal éppen orrszarvúbogár pajorokat nevelünk, mentünk itthon és egészen más értelmet nyert az entomológia. 

Mint kutatót, általában problémamegoldással keresnek, külföldről is. Ennek jó példája egy, a 2018-as Év fejlesztése díjjal kitüntetett elektromos hajó-hajtáslánc hajtóművének kifejlesztése is. Nyolcezres fordulatszám mellett is sikerült olyan alacsony decibelszintet elérnem a hajó fogaskerék-hajtóműveinél, hogy a műszerfal hűtőventillátorának a zaja elnyomja a hajtóművek hangját. Ez annak az eredménye, hogy amit az egyetemen kutatok, az iparban azonnal le is tesztelem, ha van rá lehetőségem.

Mi az, amit a legjobban szeret a munkájában – és mi a legnagyobb kihívás?

A munkámban a problémamegoldást szeretem, és azt, hogy a nulláról létrehozhatok valamit. A kihívás pedig, ami manapság jellemző is a szakmánkra, hogy nagyon rövid idő alatt kreatívan és megbízhatóan kell dolgozni, és vállalni a felelősséget a döntéseinkért. Viszont ha megtervezek valamit, akkor az összerelésnél, az átadásnál és a beüzemelésnél is ott vagyok, ezért szinte gyermekeimnek tekintem a találmányaimat, gépeimet.

Szabadidejében mivel foglalkozik?

Szenvedélyes horgász vagyok, a halak nagy rajongója, a halfogyasztás lelkes népszerűsítője. Emellett dinamikus sportlövészettel is foglalkozom. 

Miért választottad a gépészmérnöki hivatást?

Álmom volt egyrészt, hogy tudománnyal foglalkozzak. Ebben szüleim is, nagynéném és párja, Pollák Miklós is mindig támogattak. Kedves emlékeim vannak az általános iskolás tanárnőmről, akit csak Judit néninek hívtunk és aki elsőként és a kezdetektől hitt bennem, a középiskolai fizikatanáromról, Annár Gyuláról, vagy Ruszinyák Józsefről, aki fogaskerékgyártással foglalkozik és az első találmányomat legyártotta, az egyetemen dr. Kozma Mihályról, aki szintén mentorom. 

De ha szigorúbban vesszük, a gépészmérnöki hivatást az NDK motorkonstruktőrei miatt választottam. Tizennégy éves koromban több osztálytársammal, akik még ma is barátaim, Galambos Tiborral, Boros Sándorral már motoroztunk. Egyszer, kuplungcsere alkalmával levettük a motorblokk deklijét, és csak annyit tudtunk mondani, hogy „nézd már, milyen szép!” A kuplung-fogaskoszorú és a főtengely-fogaskerék kapcsolaton csorgott le az olaj a lemenő nap fényében. Egy életre megmaradt bennem a szerelem, amely lángja akkor gyulladt fel, akkor és ott döntöttem el, hogy gépészmérnök leszek!

Még érettségi előtt viszont jött egy olyan mérnöki probléma, amit nem tudtam megoldani – ez viszont inspirált, és végül a szakterületemé is vált. 

Mit tanácsolna a leendő hallgatóinknak?

Tartsák meg az érdeklődésüket, ne hagyják azt, hogy az az időszakos követelmények miatti stressz a kedvüket szegje! Tartsák meg a gyermeki kíváncsiságukat! Találják meg azt a gépészeti témát, amelyben szívesen alkotnának, és leljék meg benne a boldogságot!

Benesóczky László

Csobán Attila 1982-ben született Budapesten. A Kürt Alapítványi Gimnáziumban érettségizett 2001-ben, gépészmérnöki oklevelét 2007-ben, PhD fokozatát pedig 2010-ben szerezte meg. Azóta a BME GPK Gép- és Terméktervezés Tanszék adjunktusa, valamint családi cégük műszaki osztályát vezeti.

2014 óta az ATAKOMB KFT tudományos és műszaki igazgatója.

2008 óta tagja a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség – Szellemi Tulajdon Bizottságának, 2006 óta a Kutató Diákokért Alapítvány Vállalkozói Tanácsának, 2000 és 2001 között a Kutató Diákok Országos Szövetségének, 2000 óta pedig a Magyar Feltalálók Egyesületének tagja.