Fáklyavivő és kapocs - interjú Orosz Gáborral, a Michigani Egyetem professzorával

 A BME-n végzett Orosz Gábort 2024-ben nevezték ki a Michigani Egyetem Ann Arbor-i campusa Gépészmérnöki Karának professzorává. Jelenleg Fulbright-ösztöndíjas a BME GPK Műszaki Mechanika Tanszékén. Interjú.

A pályaválasztás évei előtt is érdekelte a műszaki pálya?

A családi indíttatás mérnök szülők fiaként természetesen megvolt. Érdekes gyermekkori élményem ezzel kapcsolatban, hogy gépészmérnök édesapám sokszor elvitt a gépjavító műhelybe, ahol volt az olajos felületek tisztítására szolgáló olajos kócoknak egy jellegzetes illata. Mindenhol érződik ez a jellegzetes szag, ahol mechanikai gépekkel dolgoznak, akár a Ferrari maranellói üzemében, ahol pár hete jártunk a Fulbright-ösztöndíjam keretében.

A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban fantasztikus lehetőségek nyíltak meg előttünk Zámborszky Ferenc, a fizikatanárunk, és Pirkó Béla, a matematikatanárunk által. Precízen és tisztán tanítottak, és ez nagy hatással volt ránk. Öten-hatan jelentkeztünk a Műszaki Egyetemre, és mindenkit fel is vettek elsőre.

Orosz Gábor

Miért döntött úgy, hogy a Műegyetemen tanul tovább?

Pályaválasztáskor az ELTE fizikus szakja jutott eszembe először, de a Műegyetemen mérnök-fizikus képzés is indult, magasabb ponthatárokkal. Édesapám tanácsolta, hogy válasszam inkább a Műegyetemet, mert a mérnök-fizikusi végzettség a mérnöki pályán való előmenetelt is lehetővé teszi. Jól döntöttem.

Mire emlékszik vissza egyetemi hallgatóként itt töltött időszakából?

Budapestre csak az egyetemi tanulmányok miatt költöztem fel. A szülői kontroll alól kiszabadulva egy zuglói lakásban találtam magam, egy BME-s villamosmérnök-hallgatóval, és egy ELTE-s vegyészhallgatóval. Később egy energetikus gépészhallgató is csatlakozott hozzánk. Erős barátság szövődött közöttünk, ráadásul beleláttam abba, mit tanul egy villamosmérnök, mit tanul egy vegyész, és mit csinál egy gépész.

Akkoriban küzdősportoltam, volt, hogy egy úgy mentem előadásra, hogy egy fekete monokli volt a szemem alatt – mostanában már kevesebbet űzöm, inkább futok, konditerembe járok… Mind intellektuálisan, mind érzelmi szempontból nagyon gazdag időszak volt az életemben a BME-n töltött időszak.

A mérnök-fizikusi képzés egy egyedülálló képzés volt az akkori BME-TTTK-n (Természet- és Társadalomtudományi Kar, később Természettudományi, valamint Gazdasági és Társadalomtudományi Karra vált szét.) Mérnöki tárgyainkat különböző karok oktatták be, leginkább a gépész- és a villamosmérnöki kar. Harmadévben a tantárgyhirdetésen kiderült, hogy a Gépészmérnöki Kar (GPK) Műszaki Mechanika Tanszékén (MM) meghirdettek egy „Nemlineáris dinamika” nevű tantárgyat, amiről felsőbbévesektől azt hallottuk, hogy érdekes. Alapjaiban változtatta meg a mérnöki tudományokhoz való hozzáállásomat. A tárgyat Stépán Gábor professzor úr tanította, aki tisztán és mélyen elmagyarázta a műszaki problémák fizikai hátterét és nem rejtette el a matematikát. Ez a tantárgy megváltoztatta a karrieremet.

Stépán professzor úrral több külföldi egyetemen dolgozott Angliában, Hollandiában és az Egyesült Államokban, és sokat mesélt a kinti tudományos életről. Hitt bennünk, hogy később el tudunk jutni mi is ezekre a helyekre. 2000 körül ugyanis ez még nem volt magától értetődő, mert a hazai jövedelmi viszonyokhoz képest nagyon költségesnek számított külföldre utazni. Miközben a mérnök-fizikus képzést hallgattam, a Műszaki Mechanikai Tanszék számos tárgyát is végighallgattam, így ott írtam a diplomamunkámat is Stépán professzor úrnál. Nagyon türelmesen foglalkozott velem, pedig már akkor is tanszékvezető volt és akkoriban építette fel a Műszaki Mechanikai Tanszéket egy egészen új megközelítéssel.

Hogyan lett a BME-n végzett gépészmérnökből a Michigani Egyetem professzora?

Nem volt kérdés, mihez kezdek az a diploma után – tovább szerettem volna képezni magamat doktori képzésen. Több egyetemre, köztük a Bristoli Egyetemre is beadtam a jelentkezésemet, ahova fel is vettek – ezen kívül még különböző ösztöndíjakat is kellett hozzá nyerni, ami szintén sikerült.

Ott bekerültem a mély vízbe. Az első év kulturális sokk-ként ért, emellett meg kellett felelni az ottani követelményeknek, mint PhD hallgató. Szép éveket töltöttem Bristolban, ahol 2006-ban szereztem meg a PhD fokozatomat. Pályafutásomat az Exeteri Egyetemen folytattam postdoc pozícióban, ahol tulajdonképpen főállású kutató voltam. Egy nap érkezett egy professzor az egyesült államokbeli University of California, Santa Barbaráról (UCSB), aki meghívott magához postdocnak egy dinamikai rendszereket és szabályozást vizsgáló kutatócsoportba. Eközben lehetőségem nyílt a California Institute of Technology-n (Caltech) dolgozó professzorokkal való együttműködésre is, többükkel azóta is tartom a tudományos kapcsolatot. Ezután a Michigani Egyetem Ann Arbori campusán kaptam egy tenure track (állandó pozícióhoz vezető) állást 2010-ben, majd 2017-től lettem docens (tenured, associate professor), és idén, 2024-ben professzorrá neveztek ki.

Karrierem során volt lehetőségem együtt dolgozni mérnökökkel és matematikusokkal is. Bristolban a Mérnöki Matematika Tanszéken végeztem a PhD képzést, Exeterben a matematika tanszéken, Santa Barbarában, majd a Michigani Egyetemen a gépész tanszéken, ahol később az építőmérnöki tanszékkel is kapcsolatba kerültem. Az eltelt évek alatt végig tartottam a kapcsolatot a Műszaki Mechanikai Tanszékkel, Stépán professzor úrral és tanítványaival.

A Michigani Egyetem Detroit mellett helyezkedik el, ahol a nagy autógyárak még mindig keresik a színvonalas oktatást kapott mérnököket – diákjaink közül sokan ott találnak munkát, valamint az ipar és az egyetem között is számos együttműködés folyik.

Stépán Gábor egyetemi tanárral (b)

Mivel foglalkozik jelenleg?

Jelenleg az önvezető és az egymással összekapcsolt autók dinamikájával és szabályozásával foglalkozom. Amikor a diplomamunkám kapcsán Stépán professzor úrral foglalkoztunk a témával, természetesen még emberi sofőrök által vezetett autók voltak. De a téma tulajdonképpen végigkísért az évek során – óriási előny volt Michiganben, hogy ismertem a területet, ezért az iparral is könnyebb volt megtalálni a közös hangot. Azt kutatom, hogy az önvezető funkcióknak milyen hatása van a közlekedésbiztonságra, a fogyasztásra, akár belső égésű, akár elektromos autóknál. Kísérleteket is végzünk a Michigani Egyetem tesztpályáján olyan autókkal, amelyeket mi tettünk képessé a kommunikációra. Itt gyakorlati haszna lett a sok elméleti tudásnak.

Mivel tölti idejét a BME Műszaki Mechanika Tanszékének Fulbright-ösztöndíjasként?

2022-ben, amikor már lehetett utazni a koronavírus-időszak lezárásai után, elnyertem az MTA-nál egy vendégkutatói állást. Ezt azt jelenti, hogy külföldi kutatók Magyarországra érkeznek kutatni néhány hónapra. Viszonylag hamar véget ér a michigani, úgynevezett téli félév, amit itthon tavaszi félévnek hívnak, így 4 hónapot a BMEn tölthettem. Egy új projekteken kezdtünk el dolgozni, a mikromobilitás (elektromos rollerek, egykerekűek) témájában, ahol egészen más problémák merülnek fel, mint az önvezető autók tekintetében. Stépán Gáborral, Takács Dénessel, az MM Tanszék egyetemi docensével, és a Commsignia nevű, a BME-n végzett hallgatók által alapított budapesti cég részvételével kezdtünk el együtt dolgozni a témán. Nagyon köszönöm Insperger Tamás tanszékvezető egyetemi tanár segítségét is. Mind professzionálisan, mind családilag ez az időszak hatalmas élmény volt számomra. Húsz évvel a diplomám kézhez vétele után látni, hogy az amúgy is magas színvonalat képviselő Műszaki Mechanika Tanszék milyen hihetetlenül versenyképes lett világviszonylatban – több, mint felemelő érzés. Örülök, hogy része lehettem és lehetek ennek.

Mivel a Fulbright-ösztöndíjat odaítélő bizottságnál tudtak arról, hogy Magyarországon vagyok, jelezték, hogy a BME-n lehetséges lenne amerikai állampolgárként, Fulbright-ösztöndíjra pályázni. 2023-ban és most, 2024-ben így kötöttem ki 2-2 hónapra Budapesten, a BME-n, ezáltal tudjuk folytatni a mikromobilitási projektet is. Amikor persze Michiganben vagyok, akkor is folyik a kutatás – de fontos, hogy személyesen is tudjunk találkozni, és elmenni például európai konferenciákra.

Ez a kapcsolat arra is kiváló, hogy a BME-ről postdoc pozícióba a Michigani Egyetemre is kijuthatnak kutatók, akikkel folyamatosan újabb és újabb projekteket „rakunk össze.” Ebből mindenki profitál, a BME, a diákok, és a Michigani Egyetem is. Mivel ezelőtt huszonkét évvel én is kaptam egy olyan lehetőséget, ami akkoriban szinte elképzelhetetlen volt, hálás vagyok, hogy én is adhatok valami hasonlót. Egy részük természetesen visszajön Magyarországra, és hazahozza a tudást, más részük úgy dönt, hogy kint marad, és ott viszi tovább a fáklyát. Magyarországnak ugyanis a szürkeállomány és a technológia jó kihasználása jelentheti a kiugrási pontot, amelyhez már adott a magas színvonalú mérnöki tudás és az erős matematikai háttér.

Benesóczky László

***

Névjegy: Dr. Orosz Gábor Borsod megyében született 1979-ben. Édesapja gépészmérnök, egy mezőgazdasági vállalatot vezetett. Édesanyja kertészmérnök, aki később tanárként dolgozott. Gyermekkorát Lakon, Tomoron és Edelényben töltötte. 1997-ben érettségizett a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. 2002-ben végzett a BME-n, a TTK mérnök-fizikus szakán, de a Gépészmérnöki Kar (GPK) Műszaki Mechanikai (MM) Tanszékén készítette a diplomamunkáját. A Bristoli Egyetemen szerezte meg PhD fokozatát 2006-ban, majd postdoc pozícióba került az Exeteri Egyetemen, 2008-tól pedig ugyanilyen pozícióba az University of California, Santa Barbarán. 2010-től a University of Michigan, Ann Arbor adjunktusa (tenure track, assistant professor), 2017-től docense (tenured, associate professor). 2024-ben pedig professzorrá nevezték ki.