Ott kutat, ahol Oppenheimer is dolgozott

A BME Gépészmérnöki Karán végzett Csala Hunor jelenleg a University of Utah doktorandusza, a nyári gyakorlatát pedig éppen a Los Alamosi Nemzeti Laboratóriumban tölti. Oppenheimerrel ellentétben ő neurális hálókat és differenciálegyenleteket használ véráramlástani modellezésre.

Már gyerekkorodban is érdekelt a műszaki képzés?

Erdélyben, Csíkszeredában nőttem fel, villamosmérnök szülők gyermekeként, sőt, a bátyám is a villamosmérnöki hivatást választotta, emiatt inkább valami mást szerettem volna elsajátítani. A matematika és a fizika mindig is érdekelt, de valamiért mindenki arra ösztönzött, hogy a matematika, vagy fizika szaknál megfelelőbb számomra a műszaki pálya.  Azért választottam ezen belül a gépészmérnöki képzést, mert a mechanika mindig jobban vonzott, mint az elektromosságtan. Utólag is jó döntésnek bizonyult.

Tulajdonképpen nem is szeretem azt a kifejezést, hogy „gépészmérnök”, mert a gépekkel foglalkozó tudományterületeken kívül egyrészt számos más irány is megtalálható, másrészt engem a gépészmérnöki területen sem maguk a gépek vonzottak igazán. Angolban és sok más nyelven "mechanikai" mérnöknek hívják a képzést, ez az elnevezés hozzám is sokkal közelebb áll, mert leginkább maga mechanika, szilárd testek vagy folyadékok mechanikája érdekel, és nem a mögötte levő gépek.

A képzés magas minősége miatt a Műegyetem gépészmérnöki szakját választottam. A BME egy kiemelkedő egyetem, amely egyértelműen a legjobb mérnöki képzéseket nyújtja a környező országokban, Budapest pedig nagyszerű város. A mesterképzésre ezen kívül azért maradtam a BME-n, mert ez volt a legkényelmesebb opció. Nézegettem néhány külföldi képzést is, de jellemzően elég nehéz külföldi mesterképzésre ösztöndíjat kapni.

Milyen élményekben gazdagodtál a műegyetemi képzésed alatt?

2019-ben végeztem el a gépészmérnöki alapképzést, amely nagyon pozitív élménynek bizonyult. Ugyan nem volt könnyű, de nem is gondoltam, hogy könnyű lesz. A képzés során tanult tudományterületekből főként a mechanika és áramlástan érdekelt. A mechanika irányába sokakhoz hasonlóan Stépán Gábor professzor kurzusai miatt indultam el. Specializáció választásnál én lényegében tanszéket választottam, és messzemenően a Műszaki Mechanikai Tanszék tetszett a legjobban. Itt írtam a szakdolgozatomat is, emberi egyensúlyozással foglalkoztam Bencsik László adjunktus segítségével. Nagyon erős alapokat adott számomra a képzés, bátran tudom ajánlani azoknak akiket érdekel a gépészmérnöki szakma.

A mesterszakos diplomamunkámat a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszéken készítettem Gyürki Dániel tudományos segédmunkatárs segítségével, ami jó emlék maradt, és annak ellenére, hogy nem sikerült túl jó eredményeket elérni a kutatás végére, nagyon sok új dolgot tanultam. Itt kezdtem el véráramlással foglalkozni, kaotikus jellemzőket vizsgáltam agyi aneurizmákban.

Ennek ellenére összességében vegyes élményekkel diplomáztam a mesterképzésen. Véleményem szerint vannak olyan területek, ahol még lehetne fejleszteni a képzést. Bár nem ezek voltak a fő okok, de hozzájárultak ahhoz, hogy az USA-ba jelentkezzek PhD képzésre.

Hogy tekintesz vissza a BME-s éveidre?

Jó közösség volt a Műegyetemen, tanulásra és a szórakozásra is jutott idő. Ráadásul a szakmai gyakorlat és külföldi részképzés is nagyon hasznosnak bizonyult. Az Erasmus programon keresztül lehetőségem nyílt egy félévet eltölteni Nápolyban, a Universitá degli Studi Federico II egyetemen. Szerintem nagyon hasznos egy külföldi részképzésen részt venni, szemléletformáló tud lenni, mindenkinek tudom ajánlani. Nem utolsó sorban érdekes megismerni diákokat más országokból és kultúrákból. Egyéb rövidebb kurzusokon is részt vettem a BEST és ATHENS programok keretein belül, amelyeket nagyon ajánlok, mert minden lehetőséget ki kell használni arra, hogy többet tudjunk, és többet lássunk a világból.

A BSc képzésen kötelező szakmai gyakorlattól kezdve az MSc képzés végéig szinte folyamatosan dolgoztam részmunkaidőben a Furukawa Electric Technológia Intézetben (FETI). Ez nagyszerű tapasztalat volt, itt szerettem meg az áramlástant lényegében.  Rengeteget tanultam és fejlődtem itt, a mentorommal most is tartjuk a kapcsolatot.

Hogy érzed magad az Egyesült Államokban?

Szinte pontosan két évet töltöttem eddig az Egyesült Államokban, ez alatt három államban is megfordultam. Egy évet töltöttem Arizona államban, Flagstaff nevű egyetemi városban, itt a Northern Arizona University-n kezdtem a PhD tanulmányaimat, viszont egy év után a témavezetőm átköltözött a University ofUtah-ra, Salt Lake City-be, ahova én is követtem őt.

Jelenleg Új-Mexikó államban töltöm a nyarat. Egy nyári gyakorlaton vagyok a Los Alamos National Laboratory-ben. Nagyon jól érzem magam itt Los Alamosban, ebben a kisvárosban minden a tudomány körül forog, és szinte mindenki a laborban dolgozik. Azt tartja a mondás, hogy ebben a városban az egyik legmagasabb az egy főre eső doktori címek száma az országban. Nem titok, hogy a labor lényegében a Manhattan terv óta főleg nukleáris fegyverekkel foglalkozik. Szigorú szabályok vannak, hogy ki hova mehet be és milyen információhoz férhet hozzá annak függvényében, hogy mennyire titkos az információ, és kinek milyen belépési engedélye van. Ezen kívül viszont rengeteg, a nyilvánosság számára készülő tudományos kutatás is folyik az intézetben, például az enyém: neurális hálókat és differenciálegyenleteket próbálunk használni véráramlás modellezésére.

Egy magyar kutatóval találkoztam itt, aki a BME VIK-re járt, szóval lehet, hogy azért a Manhattan terv idején több magyar dolgozott itt, mint most. Érdekes volt látni az Oppenheimer című filmet, mert azóta eléggé átalakult a labor. Viszont ma is rengeteg külföldi dolgozik itt, például a laboratórium jelenlegi igazgatója sem az Egyesült Államokban született. Szerintem jóval nagyobb itt a bevándorlók és honosítottak aránya, mint más állami laboratóriumokban.

Szabadidőmben szeretek túrázni, az USA nyugati része tökéletes erre, Észak-Arizona és Dél-Utah a legszebb vidék, amit életemben láttam. Rengeteng nagyon szép nemzeti park van a környéken, a Grand Canyon, a Zion és a Bryce a kedvenceim.

Fontos látni, hogy itt sincsen kolbászból a kerítés, és nekem többek között a tömegközlekedés hiánya, az egészségügyi biztosítás vagy a fegyvertartás elterjedtsége sem tetszik Amerikában.

Milyen tapasztalatokat szereztél a University of Utah, Salt Lake Cityben való doktori tanulmányaid során?

Reményeim szerint nagyjából félúton vagyok a gépészmérnöki PhD képzésen. A Scientific Computing and Imaging Institute-ban végzem a kutatásom, így a kollégáim nagy része inkább informatika területéről érkezett. A témám valahol a véráramlás és a gépi tanulás keresztmetszetében helyezkedik el. Első évben dimenziócsökkentéssel foglalkoztam. Jelenleg véráramlástani mérési adatok zajtalanításával és tisztításával tevékenykedek, néhány képfeldolgozásban elterjedt gépi tanulási algoritmust próbálok alkalmazni áramlástani adatokra.

Kifejezetten tetszik, hogy a  PhD diákok nagyon széles körből jönnek, vannak kollégáim Iránból, Indiából, Egyiptomból, meg persze az Egyesült Államokból is. Előnyt jelent, hogy mindenkinek kicsit más a háttere, ezáltal a nézőpontja is. Jelenleg számomra például nagyon hasznos, hogy sok informatikus és adattudós dolgozik az intézetben, mert mindig tudnak segíteni a gépi tanulási módszerekben.

Úgy érzem, hogy jóval több lehetőség nyílt ki számomra, mióta az Egyesült Államokban élek. Los Alamosba teljesen kapcsolatok révén sikerült eljutni, a témavezetőm és egy, a Los Alamosban dolgozó tudós közötti kialakuló kollaboráció nyomán kerültem ide. Sok kutatóközpont vagy a nagy techcégek is kissé elérhetetlennek tűntek számomra otthonról. Itt most már vannak olyan barátaim, akik a NASA-nál, Facebook-nál vagy az Amazon-nál dolgoztak több kevesebb ideig. A mentalitás miatt szerintem otthon az emberek nem mernek úgymond nagyot álmodni. Az itteni diákok alapvetően nem sokban különböznek a BME-s diákoktól, a fő különbség az, hogy az ittenniek elhiszik, hogy bármilyen cél elérhető. Úgy érzem otthon kicsit rossz a felfogás ezzel kapcsolatban, sokan azt gondolják, hogy "hát, én úgysem vagyok elég jó". Itt sokkal magabiztosabbak a diákok, a szociális és soft skilljeik lényegesen fejlettebbek, mint otthon, annak ellenére hogy a hard skillek, azaz a tudás nem sokban különbözik. Ilyen térem nekem is sok lemaradáson van, próbálok dolgozni rajta.

Kiemelném még a konferenciák fontosságát, szerencsére van lehetőségem eljutni a világ vezető konferenciáira. A tudományterületem konferenciáinak felét az Egyesült Államokban, míg a másik felét felét főleg Európában vagy Ázsiában tartják. Tavaly nyáron Austinban épp Stépán Gábor professzorral találkoztam egy konferencián, majd Indianapolisban összefutottam egy volt ELTE-s hallgatóval,  mindig jól esik ismerős arcokat látni és kicsit magyarul beszélni.

Tervezel-e visszatérni Magyarországra?

Ez egy nehéz kérdés, mivel a szüleim Romániában élnek, így mióta elkezdtem a PhD képzést, nem is voltam Magyarországon, csak néhány alkalommal hazalátogattam Csíkszeredába. Jelenleg nem az akadémiai világban tervezem a jövőmet, ráadásul otthon kevés szakmailag is kihívást jelentő lehetőség van a szakterületemen, amely fizetésben is kielégítő számomra. A doktori befejezése után egyelőre nincsen terveim között a visszatérés, de nem is zárkózom el tőle. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Benesóczky László