Szabadalmaztatni mindenképpen kell – interjú a Jedlik Ányos-díjjal kitüntetett Stépán Gábor egyetemi tanárral
Stépán Gábornak, a BME Gépészmérnöki Kar Műszaki Mechanikai Tanszékének Széchenyi-díjas, Gábor Dénes- és Prima-díjas egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának márciusban Jedlik Ányos-díjat adományozott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az átadóról kisfilm is készült, ami itt tekinthető meg. Életútjáról és szabadalmakhoz kapcsolódó tapasztalatairól beszélgettünk.
.JPG)
Milyen érzés egy Jedlik Ányos-díj tulajdonosának lenni?
Stépán Gábor: A Jedlik Ányos-díjjal kapcsolatban sajátos helyzetben vagyok. A díjat ugyanis a szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó, kiemelkedő iparjogvédelmi munkássággal rendelkező hazai szakembereknek adományozzák. Én a mérnöki kutatások elméleti oldalán vagyok, viszont a saját és társszerzőkkel végzett kutatásaim közül számos szabadalom került ki az utóbbi években.
A nyolcvanas években, amikor a kutatói pályámat elkezdtem, Ludvig Győző kollégámmal ipari konzultációs munkákra, rezgésmérésekre jártunk, de akkoriban sosem gondoltam arra, hogy egyszer még szabadalmakat fogok beadni, amelyeknek ráadásul az ipari megvalósítása is szóba kerül.
Miért adományozták Önnek a díjat?
Első, társszerzőkkel készült szabadalmaim európai uniós projektben születtek. Egy hat kutatóhelyet összefogó projektben voltam konzorciumvezető, a téma egy szobai plafonon mozgó lengőrobot koncepciójának kialakítása volt. A projektszerződésben rögzítették, hogy az új eredményeket lehetőség szerint szabadalmaztatni kell – és láttuk francia, német, svéd, spanyol partnereinknél, hogy náluk ez bevett gyakorlat, versenyelőnyt jelent.
Szabadalmakban is megnyilvánuló munkámban azonban csak az Európai Kutatási Tanács (ERC) Advanced Grant 2014-es elnyerése hozott igazi áttörést. Ebben a kategóriában, műszaki területen mindmáig ez az egyetlen nyertes pályázat Magyarországról. Amennyiben vannak szabadalmaztatható ötletek az ERC projektben, a lezáráskor másfél éves hosszabbításra nyílik lehetőség, de ez nem automatikus. Ez a fázis az úgynevezett Proof of Concept, amikor be akarjuk bizonyítani, hogy egy elgondolás működik a gyakorlatban is, tehát érdemes szabadalmaztatni. Mi egy évvel a projekt lezárása után elnyertük ezt a hosszabbítást is.
2020-ban megalakult az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC), ahol az egyik program keretében kifejezetten az ERC projektekből kifejlődő eredményeknek biztosítanak helyet, amelyek a gazdasági életbe átvihető fázisban vannak. Az EIC-hez olyanok pályázhatnak, akiknek volt az elmúlt két évben ERC és Proof of Concept projektjük. Ezekben a pályázatainkban már olyan kutatási partnereket tudunk felvonultatni, mint a Bosch, a Knorr-Bremse, az IDECO (spanyol szerszámgépgyártó cég), azaz olyan jelentősebb vállalatokat, ahol felmerül a rezgésdiagnosztika, rezgés-előrejelzés és megelőzés igénye. Őket nem lehetne a szabadalmak nélkül megnyerni.
A köztudatban nem megfelelő a gyártás a presztízse, pedig a gyártástechnológiában hatalmas kutatási kihívás van. Számos gyártással foglalkozó vállalatnak van a látóterében például a rezgésdiagnosztika, mert a rezgések selejtes termékekhez vezetnek.
Már gyerekkorában is a műszaki pálya érdekelte, vagy más hivatásokon is gondolkodott?
Gyerekkorom óta érdekelt az elméleti és a gyakorlati tudás is. Nagyapám, bár könyvelőként dolgozott, a gyakorlati tudást nagyra becsülte, szenvedélye volt például az akkori mechanikus órák javítása. Amikor szombatonként meglátogattuk őt, mindig a kezembe nyomta az Ezermester című újságot, amelyből barkácsötleteket is lehetett meríteni. Ugyanakkor szerettem a matematikát, a Középiskolai Matematikai Lapok (KÖMAL) rendszeres feladat megoldója voltam, az érettségi évében az OKTV 15. helyét értem el matematikából. A matematikatörténeti kislexikont is szerkesztő Sain Márton volt a matematikatanárom az Apáczai Gimnáziumban, szinte természetesnek vette, hogy matematikusnak fogok menni. Nagyapám, de édesapám is mondogatta, hogy nem kellene esetleg egy gyakorlatiasabb foglalkozást választani? Így gépészmérnöknek, ezen belül eredetileg gépgyártás-technológusnak jelentkeztem, de végül matematikus-mérnök specializációra váltottam, és úgy éreztem, hogy ez az, ami igazán nekem való. Bár energetikai és szabályozástechnológiai specializációra is jártam, közben megmaradt a gyártáshoz kapcsolódó érdeklődésem, és szerszámgéprezgésekből írtam a diplomatervemet.
Az életútja során jelentős szerepet töltöttek be a külföldi tanulmányutak Angliába, az Egyesült Államokba, Dániába, Hollandiába, Kínába, Franciaországba. Lát különbséget a magyar felsőoktatási-kutatási ökoszisztéma és a nemzetközi megfelelőik között?
Eredetileg oroszul tanultam, mint akkor mindenki, de az egyetemi évek alatt vettem észre, hogy ha nem tudok angolul, akkor el vagyok vágva a legújabb, legizgalmasabb műszaki eredményektől. Oroszul nagyon jól elérhetőek voltak elméleti jellegű könyvek, amelyeket úgy láttam, hogy túl vannak matematizálva. Viszont amikor angol és amerikai folyóiratokat olvasgattam – mert az összes nyugati folyóirat járt a BME könyvtárába – nagyon tetszett gyakorlatias stílusuk, szemléletességük.
Kevés külföldi lehetőség volt akkoriban az egyetemi szférában. Afrika Szovjetunióval szimpatizáló országaiban ugyan szívesen fogadtak magyar oktatókat, és biztos anyagi hátteret tudott nyújtani ez az opció, de meglehetősen magas volt az egészségügyi kockázat.
Ami engem illet, mindig Angliába pályáztam ösztöndíjakra. Volt egy birminghami professzor, Steve Tobias (mint később kiderült, magyar származású, Tóbiás István), aki már a nyolcvanas évek elején írt nekem, hogy látta az első cikkeimet a Periodica Polytechnicában, a BME folyóiratában, és nem lenne-e kedvem nála kutatni Birminghamben. Ez az akkori politikai helyzetben nem volt lehetséges, csak a minisztériumon keresztül lehetett ösztöndíjakra pályázni, és mindig elutasították a kérelmemet.
1986-ban végül egy lengyelországi konferencián találkoztam a Newcastle-i Egyetem gépészmérnöki tanszékének vezetőjével, aki egyik projektjében ajánlott munkát: egy robotrezgési probléma megoldását. Felvett kutató munkatársnak. Egy év után felajánlotta, hogy maradjak még négy évet. Ez viszont pont a rendszerváltás idejében történt, amikor úgy tűnt, hogy itthon is kinyílnak a lehetőségek. Családommal együtt végül másfél év után jöttünk haza. Angliában ugyanakkor megint jó példákat láttam arra, hogy szabadalmaztatni mindenképpen kell. Például két ottani kutató szabadalmát megvette a Nissan, aminek a városban volt egy üzeme, és a szabadalmat elkezdte alkalmazni a gyártósorán. A két newcastle-i kutató kollégám hatalmas anyagi lehetőségek birtokába jutott, egyikük pár hónapon belül az addigi autóját egy Jaguárra cserélte. A szabadalmi szférában mindenki a saját szerencséjének kovácsa.
Lassan rázódtunk bele Magyarországon ennek a szemléletmódnak a gyakorlati alkalmazásába, maga a felsőoktatási ökoszisztéma sem volt erre fölkészülve. A nyugati egyetemek már akkor is támogatták az induló kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kisvállalkozásokat, szabadalmi ügyvivőket alkalmaztak. 1994-95-ben Pasadenában kutattam, az Egyesült Államokban, és meglepődve láttam, hogy tartják a kapcsolatot a végzett hallgatók által alapított vállalatokkal, tanácsadásra is bármikor rendelkezésre állnak. Az Egyesült Államokban nagyon gyorsan átviszik a kutatási eredményeket az iparba. Ezen cégek közül persze csak egy-kettő fut be nagy sikerrel, a többi elhal, vagy felvásárolja egy nagyobb vállalat.
Kínai tanulmányutaim során érdekes volt látni, hogy mindent szeretnek másolni, miközben a kínai kultúra ezt a tisztelet jeleként értelmezi. A kínai vezetés ugyanakkor megértette, hogy el kell kezdeni a szabadalmi világba való bekapcsolódást. Most, amikor a kínaiakkal közös projektben megállapodást kell kötni, hogy a felmerülő IPR-rel (International Property Right) kapcsolatos kérdéseket is rendezzük már, a kínai fél ebben a tekintetben is nagyon motivált a pontos és részletes fogalmazásra.
A Műszaki Mechanikai Tanszék két hallgatója, Molnár Csenge és Nagy Dalma az általuk kifejlesztett „balance board”-dal dobogós helyezést ért el egy meghívásos alapú, kínai szervezésű, de nemzetközi szintű ötletversenyen, amelynek díjazottjainak kifizetik a szabadalmi díját, segítik a szabadalmaztatásban. A kínaiak odafigyelnek Magyarországra, egyértelműen kitüntetett kapcsolatot tartanak fent velünk, ahogy ezt az utóbbi tizenöt évben tapasztaltam. Alig akartam elhinni, hogy Petőfi nevét szinte minden kínai ismeri, mert az általános iskolában a Szabadság, szerelem című rövid verse kötelező anyag, sokszor elmondják nekem kínaiul, felnőtt korukban is emlékeznek rá.
Önt a hallgatók többször is a legnépszerűbb oktatók közé választották. Mi lehet ennek az oka?
Az egyik oka az lehet, hogy szeretek példát mutatni a hallgatóknak. Nagyon sokat írok a táblára, és arra bátorítom őket, hogy kézírással jegyzeteljenek akár papírra, akár tabletre. Az írás segít abban, hogy a látás, a hallás és a motorikus központ összehangolódjon. A rajzolás és a kézírás sokkal erősebben hat a memóriára, mint a klaviatúrán való gépelés, bár ebben lehetnek egyéni eltérések. A nagy többség megérti ezt, a saját jegyzetéből jobban tud tájékozódni, mint könyvből. A hosszú logikai láncot igénylő tárgyakban szerintem ez kifejezetten fontos.
Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg történetet, ipari tapasztalatot gyűjtöttem. Egy elméleti tárgynál, mint a dinamika, vagy a rezgéstan, érdemes megmagyarázni, miért is fontos ez egy gépészmérnöknek. A példák stilizált ábrái mögött ugyanis mindig valódi szerkezetek rejlenek. A gépészmérnöki tudományok minden szakterülete közel áll a szívemhez, és az oktatás során szeretem összekapcsolni ezeket a területeket. Kezdjék el érezni azt, hogy a tantárgyak összefüggnek, kapcsolódnak egymáshoz. Próbálom színesíteni az előadásokat, történetekkel, videóval, filmrészletekkel, mert a dinamika és rezgéstan erre kiválóan alkalmas. Jólesik, amikor hallgatók mondják, hogy azért néztek meg egy filmet, mert hallották az előadáson, hogy mechanikai szempontból érdekes jelenetek vannak benne.
Mit tanácsol a jövő mérnökgenerációinak?
Nagyon kockázatos, ha túlságosan specializálódnak. Pályám kezdetén, a hetvenes években a lyukszalagok olvasása például jó képességnek számított, de tíz év múlva már semmit nem ért. Mivel egy mérnöki karrier harminc-negyven év, az a mérnök lesz nyitott az újdonságok iránt, akiknek szélesek az alapismeretei, és ezeknek megszerzésére pont az egyetemi évek a legalkalmasabbak. Ezért azt tanácsolom, támaszkodjanak minél szélesebb, megbízható alaptudásra.
Benesóczky László
.JPG)
Milyen érzés egy Jedlik Ányos-díj tulajdonosának lenni?
Stépán Gábor: A Jedlik Ányos-díjjal kapcsolatban sajátos helyzetben vagyok. A díjat ugyanis a szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó, kiemelkedő iparjogvédelmi munkássággal rendelkező hazai szakembereknek adományozzák. Én a mérnöki kutatások elméleti oldalán vagyok, viszont a saját és társszerzőkkel végzett kutatásaim közül számos szabadalom került ki az utóbbi években.
A nyolcvanas években, amikor a kutatói pályámat elkezdtem, Ludvig Győző kollégámmal ipari konzultációs munkákra, rezgésmérésekre jártunk, de akkoriban sosem gondoltam arra, hogy egyszer még szabadalmakat fogok beadni, amelyeknek ráadásul az ipari megvalósítása is szóba kerül.
Első, társszerzőkkel készült szabadalmaim európai uniós projektben születtek. Egy hat kutatóhelyet összefogó projektben voltam konzorciumvezető, a téma egy szobai plafonon mozgó lengőrobot koncepciójának kialakítása volt. A projektszerződésben rögzítették, hogy az új eredményeket lehetőség szerint szabadalmaztatni kell – és láttuk francia, német, svéd, spanyol partnereinknél, hogy náluk ez bevett gyakorlat, versenyelőnyt jelent.
Szabadalmakban is megnyilvánuló munkámban azonban csak az Európai Kutatási Tanács (ERC) Advanced Grant 2014-es elnyerése hozott igazi áttörést. Ebben a kategóriában, műszaki területen mindmáig ez az egyetlen nyertes pályázat Magyarországról. Amennyiben vannak szabadalmaztatható ötletek az ERC projektben, a lezáráskor másfél éves hosszabbításra nyílik lehetőség, de ez nem automatikus. Ez a fázis az úgynevezett Proof of Concept, amikor be akarjuk bizonyítani, hogy egy elgondolás működik a gyakorlatban is, tehát érdemes szabadalmaztatni. Mi egy évvel a projekt lezárása után elnyertük ezt a hosszabbítást is.
2020-ban megalakult az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC), ahol az egyik program keretében kifejezetten az ERC projektekből kifejlődő eredményeknek biztosítanak helyet, amelyek a gazdasági életbe átvihető fázisban vannak. Az EIC-hez olyanok pályázhatnak, akiknek volt az elmúlt két évben ERC és Proof of Concept projektjük. Ezekben a pályázatainkban már olyan kutatási partnereket tudunk felvonultatni, mint a Bosch, a Knorr-Bremse, az IDECO (spanyol szerszámgépgyártó cég), azaz olyan jelentősebb vállalatokat, ahol felmerül a rezgésdiagnosztika, rezgés-előrejelzés és megelőzés igénye. Őket nem lehetne a szabadalmak nélkül megnyerni.
A köztudatban nem megfelelő a gyártás a presztízse, pedig a gyártástechnológiában hatalmas kutatási kihívás van. Számos gyártással foglalkozó vállalatnak van a látóterében például a rezgésdiagnosztika, mert a rezgések selejtes termékekhez vezetnek.
Már gyerekkorában is a műszaki pálya érdekelte, vagy más hivatásokon is gondolkodott?
Gyerekkorom óta érdekelt az elméleti és a gyakorlati tudás is. Nagyapám, bár könyvelőként dolgozott, a gyakorlati tudást nagyra becsülte, szenvedélye volt például az akkori mechanikus órák javítása. Amikor szombatonként meglátogattuk őt, mindig a kezembe nyomta az Ezermester című újságot, amelyből barkácsötleteket is lehetett meríteni. Ugyanakkor szerettem a matematikát, a Középiskolai Matematikai Lapok (KÖMAL) rendszeres feladat megoldója voltam, az érettségi évében az OKTV 15. helyét értem el matematikából. A matematikatörténeti kislexikont is szerkesztő Sain Márton volt a matematikatanárom az Apáczai Gimnáziumban, szinte természetesnek vette, hogy matematikusnak fogok menni. Nagyapám, de édesapám is mondogatta, hogy nem kellene esetleg egy gyakorlatiasabb foglalkozást választani? Így gépészmérnöknek, ezen belül eredetileg gépgyártás-technológusnak jelentkeztem, de végül matematikus-mérnök specializációra váltottam, és úgy éreztem, hogy ez az, ami igazán nekem való. Bár energetikai és szabályozástechnológiai specializációra is jártam, közben megmaradt a gyártáshoz kapcsolódó érdeklődésem, és szerszámgéprezgésekből írtam a diplomatervemet.
Az életútja során jelentős szerepet töltöttek be a külföldi tanulmányutak Angliába, az Egyesült Államokba, Dániába, Hollandiába, Kínába, Franciaországba. Lát különbséget a magyar felsőoktatási-kutatási ökoszisztéma és a nemzetközi megfelelőik között?
Eredetileg oroszul tanultam, mint akkor mindenki, de az egyetemi évek alatt vettem észre, hogy ha nem tudok angolul, akkor el vagyok vágva a legújabb, legizgalmasabb műszaki eredményektől. Oroszul nagyon jól elérhetőek voltak elméleti jellegű könyvek, amelyeket úgy láttam, hogy túl vannak matematizálva. Viszont amikor angol és amerikai folyóiratokat olvasgattam – mert az összes nyugati folyóirat járt a BME könyvtárába – nagyon tetszett gyakorlatias stílusuk, szemléletességük.
Kevés külföldi lehetőség volt akkoriban az egyetemi szférában. Afrika Szovjetunióval szimpatizáló országaiban ugyan szívesen fogadtak magyar oktatókat, és biztos anyagi hátteret tudott nyújtani ez az opció, de meglehetősen magas volt az egészségügyi kockázat.
Ami engem illet, mindig Angliába pályáztam ösztöndíjakra. Volt egy birminghami professzor, Steve Tobias (mint később kiderült, magyar származású, Tóbiás István), aki már a nyolcvanas évek elején írt nekem, hogy látta az első cikkeimet a Periodica Polytechnicában, a BME folyóiratában, és nem lenne-e kedvem nála kutatni Birminghamben. Ez az akkori politikai helyzetben nem volt lehetséges, csak a minisztériumon keresztül lehetett ösztöndíjakra pályázni, és mindig elutasították a kérelmemet.
1986-ban végül egy lengyelországi konferencián találkoztam a Newcastle-i Egyetem gépészmérnöki tanszékének vezetőjével, aki egyik projektjében ajánlott munkát: egy robotrezgési probléma megoldását. Felvett kutató munkatársnak. Egy év után felajánlotta, hogy maradjak még négy évet. Ez viszont pont a rendszerváltás idejében történt, amikor úgy tűnt, hogy itthon is kinyílnak a lehetőségek. Családommal együtt végül másfél év után jöttünk haza. Angliában ugyanakkor megint jó példákat láttam arra, hogy szabadalmaztatni mindenképpen kell. Például két ottani kutató szabadalmát megvette a Nissan, aminek a városban volt egy üzeme, és a szabadalmat elkezdte alkalmazni a gyártósorán. A két newcastle-i kutató kollégám hatalmas anyagi lehetőségek birtokába jutott, egyikük pár hónapon belül az addigi autóját egy Jaguárra cserélte. A szabadalmi szférában mindenki a saját szerencséjének kovácsa.
Lassan rázódtunk bele Magyarországon ennek a szemléletmódnak a gyakorlati alkalmazásába, maga a felsőoktatási ökoszisztéma sem volt erre fölkészülve. A nyugati egyetemek már akkor is támogatták az induló kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kisvállalkozásokat, szabadalmi ügyvivőket alkalmaztak. 1994-95-ben Pasadenában kutattam, az Egyesült Államokban, és meglepődve láttam, hogy tartják a kapcsolatot a végzett hallgatók által alapított vállalatokkal, tanácsadásra is bármikor rendelkezésre állnak. Az Egyesült Államokban nagyon gyorsan átviszik a kutatási eredményeket az iparba. Ezen cégek közül persze csak egy-kettő fut be nagy sikerrel, a többi elhal, vagy felvásárolja egy nagyobb vállalat.
Kínai tanulmányutaim során érdekes volt látni, hogy mindent szeretnek másolni, miközben a kínai kultúra ezt a tisztelet jeleként értelmezi. A kínai vezetés ugyanakkor megértette, hogy el kell kezdeni a szabadalmi világba való bekapcsolódást. Most, amikor a kínaiakkal közös projektben megállapodást kell kötni, hogy a felmerülő IPR-rel (International Property Right) kapcsolatos kérdéseket is rendezzük már, a kínai fél ebben a tekintetben is nagyon motivált a pontos és részletes fogalmazásra.
A Műszaki Mechanikai Tanszék két hallgatója, Molnár Csenge és Nagy Dalma az általuk kifejlesztett „balance board”-dal dobogós helyezést ért el egy meghívásos alapú, kínai szervezésű, de nemzetközi szintű ötletversenyen, amelynek díjazottjainak kifizetik a szabadalmi díját, segítik a szabadalmaztatásban. A kínaiak odafigyelnek Magyarországra, egyértelműen kitüntetett kapcsolatot tartanak fent velünk, ahogy ezt az utóbbi tizenöt évben tapasztaltam. Alig akartam elhinni, hogy Petőfi nevét szinte minden kínai ismeri, mert az általános iskolában a Szabadság, szerelem című rövid verse kötelező anyag, sokszor elmondják nekem kínaiul, felnőtt korukban is emlékeznek rá.
Az egyik oka az lehet, hogy szeretek példát mutatni a hallgatóknak. Nagyon sokat írok a táblára, és arra bátorítom őket, hogy kézírással jegyzeteljenek akár papírra, akár tabletre. Az írás segít abban, hogy a látás, a hallás és a motorikus központ összehangolódjon. A rajzolás és a kézírás sokkal erősebben hat a memóriára, mint a klaviatúrán való gépelés, bár ebben lehetnek egyéni eltérések. A nagy többség megérti ezt, a saját jegyzetéből jobban tud tájékozódni, mint könyvből. A hosszú logikai láncot igénylő tárgyakban szerintem ez kifejezetten fontos.
Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg történetet, ipari tapasztalatot gyűjtöttem. Egy elméleti tárgynál, mint a dinamika, vagy a rezgéstan, érdemes megmagyarázni, miért is fontos ez egy gépészmérnöknek. A példák stilizált ábrái mögött ugyanis mindig valódi szerkezetek rejlenek. A gépészmérnöki tudományok minden szakterülete közel áll a szívemhez, és az oktatás során szeretem összekapcsolni ezeket a területeket. Kezdjék el érezni azt, hogy a tantárgyak összefüggnek, kapcsolódnak egymáshoz. Próbálom színesíteni az előadásokat, történetekkel, videóval, filmrészletekkel, mert a dinamika és rezgéstan erre kiválóan alkalmas. Jólesik, amikor hallgatók mondják, hogy azért néztek meg egy filmet, mert hallották az előadáson, hogy mechanikai szempontból érdekes jelenetek vannak benne.
Mit tanácsol a jövő mérnökgenerációinak?
Nagyon kockázatos, ha túlságosan specializálódnak. Pályám kezdetén, a hetvenes években a lyukszalagok olvasása például jó képességnek számított, de tíz év múlva már semmit nem ért. Mivel egy mérnöki karrier harminc-negyven év, az a mérnök lesz nyitott az újdonságok iránt, akiknek szélesek az alapismeretei, és ezeknek megszerzésére pont az egyetemi évek a legalkalmasabbak. Ezért azt tanácsolom, támaszkodjanak minél szélesebb, megbízható alaptudásra.
Benesóczky László
(fotó: Ollári Szilvia, Benesóczky László)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése