"Már kamaszkoromban is hasznos eszközöket akartam alkotni" - interjú Wenzel Klárával, a MOGI egyetemi magántanárával

A MOL olajtartályainak térfogatmérő eszközének kifejlesztésétől kezdve a paksi atomerőmű biztonsági berendezésein keresztül paradicsomszín-mérő műszerekig számos projektben dolgozott, professzortársával, Ábrahám Györggyel mégis nem ipari, hanem fogyasztói célra alkotta meg főművét, a színtévésztőknek készült szemüveget. Interjú Wenzel Klárával az ózdi gyerekkorról, legendás (és humoros) professzorokról, tudományos megbízásokról, és a végén azt is megtudjuk, még mindig foglalkozik-e festészettel.

Kezdjük a legtriviálisabb kérdéssel! Miért választotta a gépészmérnöki pályát?

Nehezen tudom megmondani. Mai fejjel örülök, hogy ezt választottam, de tizenhat évesen tulajdonképpen alig tudtam valamit a mérnöki pályáról.

Kedvenc tárgyam a matematika volt, és szenvedélyesen szerettem rajzolni, festeni. Arra vágytam, hogy alkossak valamit, ami szép és hasznos.  A háztartási munkát megkönnyítő gépeket, kellemesen világító lámpát, szép edényeket, textileket, vagy szobrokat, festményeket.

1957-ben két helyre lehetett egyidejűleg beadni a jelentkezést. Az egyik lehetett egy művészeti pálya, a másik egy gyakorlati. Jelentkeztem hát a Képzőművészeti Főiskolára és a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára.  A Képzőművészeti Főiskola nem sikerült, de a kéthetes felvételi vizsga nagyon hasznos volt, sokat megtudtam a felvettek sorsáról.  Megtudtam, hogy évente szűrik a hallgatók eredményét, és aki nem felel meg a követelményeknek, (vagyis nem az akkor kötelező szocreál stílusban dolgozik), azt kidobják. Hogy mi a mérce, azt a művészetben nehéz megmondani. Megtudtam azt is, hogy a festő növendékek, akik már hatszor-nyolcszor nekiugrottak a felvételi vizsgának, amikor végre egyszer sikerült, nagyképű, öntelt fickók lettek, akikkel nem szerettem volna versengeni. Úgy döntöttem, hogy nem próbálom meg még egyszer.

A Műegyetemre felvettek. Beiratkoztam hát, beköltöztem a kollégiumba és elkezdtem a tanulást. Meglepetésemre egy hónap múlva értesítést kaptam a Képzőművészeti Főiskoláról, hogy mégis felvesznek, mert abban az évben (1957-ben) többen is disszidáltak a felvettek közül, és így sorra kerültem. Nagy volt a kisértés, de inkább maradtam a Műegyetemen. Úgy éreztem, a mérnöki pályán sikeresebb leszek.

Ön egy vérzivataros időszak után, 1957-ben volt elsőéves gépészmérnök-hallgató. Tapasztalta akkor, hogy másképp kezelik annak a Műegyetemnek a hallgatóit, oktatóit, ahonnan a forradalom kiindult?

Nem éreztem ilyesmit. De ez azt hiszem, érthető is, ha meggondoljuk, hogy a Műszaki Egyetemen 1957-ben az oktatók jelentős része a második világháború előtt kezdett el a Műegyetemen oktatni. Kiváló oktatóink voltak.

Legelőször Borbély Samut említeném, aki az aerodinamika és a rakétatechnika világhírű professzora volt, az MTA rendes tagja.  A német és a szovjet rakétafejlesztésben is részt vett (nem önszántából), és állítólag az amerikai rakéta-fejlesztésben is az ő tudományos eredményeivel értek el sikereket. Kétórás matematika előadását teljesen fejből tartotta meg, és az Aud Max hatalmas tábláját hiba és törlés nélkül, egyforma, szép betűkkel úgy írta tele, hogy lefényképezve azonnal tankönyvnek lehetett volna kiadni. Közben időnként bele-bele nézett egy tenyérnyi cédulába, amit egyszer a szünetben az asztalon felejtett. Kíváncsi hallgatói megnézték: az volt ráírva: „1 kg kenyér, 10 dkg vaj”.

Kedves emlékek fűznek Heller László Kossuth díjas egyetemi tanárhoz is. Világraszóló találmányát, a Heller-Forgó hűtőtornyot jellegzetes hiperboloid alakjáról ismerhetjük meg. Az egész világon alkalmazzák olyan erőműveknél, gyáraknál, meleg vidéken épült városoknál, amelyek közelében kevés a hűtővíz. Heller professzor mindig az aznapi időjárásnak megfelelő színű öltönyt, inget, nyakkendőt és díszzsebkendőt viselt és mindig jókedvű volt. Szeretett az előadásai közé egy-egy viccet befűzni, amikor látta, hogy a hallgatóság kezd elpilledni. Egyik reggel 8 óra 15 perckor éppen a lángosomat harapdáltam a K épület folyósólyán (akkoriban a folyosói büfékben még lángost sütöttek!), amikor Heller professzor ment el mellettem az előadására. Beérve az előadóba, így szólt: „Jó reggelt, hölgyeim és uraim! Ameddig Gerőfy Klára elfogyasztja a lángosát, elmondok Önöknek egy viccet.”  (Kitűnő arcmemóriája volt, és a hallgatóság jó részét név szerint ismerte.) 

Még hosszan sorolhatnám a többi kiváló professzorunkat, Gillemot Lászlót, Lévay Zoltánt, akik oktatási munkájuk mellett világszínvonalú kutató- és kutatás-fejlesztő munkát végeztek és nemzetközi elismerést szereztek. Az ő munkájuk nyomán lettek a magyar mérnökök nemzetközileg elismerten jólképzettek. Ezek a kiváló szakemberek a szakma szeretetére tanítottak meg minket és nem politizáltak. Legalább is velünk, hallgatókkal nem beszéltek politikai nézeteikről.

Természetesen az ideológiai nevelés nem maradt el. Tanultunk politikai gazdaságtant, marxizmus-leninizmust, ezen kívül valamennyien KISZ-tagok voltunk és voltak KISZ-gyűlések. Az évfolyam KISZ-vezetői rendszeresen jelentést adtak a felsőbb vezetésnek, és aki megbízhatatlannak minősült, annak mennie kellett. Több évfolyamtársam disszidált is emiatt, és Ausztriában, Nyugat-Németországban vagy Amerikában csináltak karriert.

Ózdon kezdte a pályáját, először üzemmérnökként, utána középiskolai mérnöktanárként. Ózd az erőteljes iparosítás időszakában ideális lehetett egy gépészmérnöknek. Milyen volt budapesti születésűként és a Műegyetem volt hallgatójaként egy egészen más környezetben dolgozni?

Az ózdi környezet nem volt számomra idegen, mivel 1948-tól 1957-ig Ózdon éltünk. Édesapám eredetileg szemészorvos szeretett volna lenni a Budapesti Szemészeti Klinikán. Azonban rögtön az orvosi diploma megszerzése után, 1937-ben besorozták katonának, és mint katonaorvos, belgyógyászati képzést kapott. Részt vett a Don-kanyar tragikus ütközetében, életben maradt, de a hazaúton fogságba esett, ráadásul budapesti lakásunkat kibombázták. Édesapámat hazaérkezése után Ózdra, az újonnan megépült megyei kórházba hívták meg, és megbízták a kórházi laboratórium kialakításával és vezetésével. Lakást is kaptunk. Ez akkoriban ritkának számított, mert a Magyarországon is zajló világháborúban sok család elveszítette a lakását.

Szerettem Ózdon élni. Abban az időben az ózdi gyerekek bármit ingyen tanulhattak. Évekig jártam a gyári uszodába, ahol kiváló edző foglalkozott velünk, és komoly országos versenyekre vittek minket. Egy időben tornaszakkörbe, később tájékozódási futó edzésekre jártam. Ingyen kaptunk szöges cipőt, melegítőt, és befutottuk a környék hegyeit. Az ózdi Gyári iskolába jártam, ahova kiemelkedő tanítógárdát gyűjtött össze még a háború előtt a Rimamurány-Salgótarjáni Rt. Beiratkoztam a Képzőművészeti Körbe is, ahol a kétszeres Munkácsy-díjas festőművész, Kunt Ernő és a kiváló akvarellista, Szabó Sándor foglalkozott a jelentkezőkkel, természetesen szintén ingyen.

Az Ózdi Kohászati Üzemek (OKÜ) egy tágas völgy közepén épült fel, és a lakóházak közvetlenül a Gyár körül helyezkedtek el. A Gyári iskola is közvetlenül a gyár mellett volt. A Gyári út egyik oldalán az iskola, másik oldalán a Martin-kemencék kéménysora állt. A gyár állandó morajlása, füttyei és csattogásai behallatszottak az osztálytermekbe, de a lakásokba is. Ez hozzátartozott az életünkhöz. Reggel 6-kor, délben 2-kor és este 10-kor egy hatalmas kürt szólalt meg, ez jelezte a három-műszakos munka kezdeteit.

A diploma megszerzése után Lévai professzor meghívott a Hőerőművek Tanszékre tanársegédnek, ahol diákkoromban demonstrátorként dolgoztam, de én inkább férjhez mentem ózdi vőlegényemhez, akivel még gimnazista koromban a Képzőművészeti Körben ismerkedtem meg. Ő már akkor Ózdon volt mérnök, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett.

A kazánüzemben kaptam állást. A zajos, lármás, meleg kazánházban emeletesház-méretű öreg széntüzelésű kazánok álltak, és rengeteg üzemzavarral küzdöttek. Szerettem őket, de hamarosan terhes lettem, és rá kellett jönnöm, ahogyan erre már többen figyelmeztettek, hogy ez mégsem kifejezetten nőnek való munkahely. Meghívtak abba a gimnáziumba, ahol érettségiztem, és ahol akkor indult meg a szakközépiskolai oktatás. Mérnöktanár lettem, szakrajzot és műszertechnikát tanítottam. Nagyon szerettem tanítani, mert a gyári munkások fiai mind szakközépiskolában akartak tanulni, és a sok jelentkező miatt csak a legjobbakat tudtuk felvenni. Fegyelmezettek és szorgalmasak voltak. Néhányukkal, amikor már a Műszaki Egyetemen oktattam, újra találkoztam hallgatókként.

Hogyan került ezután a BME Finommechanikai és Optikai Tanszékére?

1967-ben a férjemet Budapestre helyezték, a Heller László által alapított Energiagazdálkodási Intézetbe. Hulladékhasznosító kazánok tervezése volt a feladata. Őt Heller László csak a Gerőfy Klára férjének nevezte. Én akkor éppen gyesen voltam, így vele együtt Budapestre költöztem. Zárójelben jegyzem meg, nagyon nehéz volt lakást szerezni, mert abban az időben Budapesten nem vehettek lakást azok, akik nem budapestiek voltak. És persze annyi pénzünk sem volt. De egy budapesti nagynéni nevén befizettünk egy építkezésbe. Nagyon kedvező lehetőséget találtunk, 20.000 Ft volt a belépési összeg (ez a mai Ft-ban körülbelül 2 millió Ft-nak felel meg) és kedvező, 2 % kamatú kölcsönt kaptunk 20 éves törlesztésre.

A gyesem vége felé felkerestem Lévai András professzort és elmondtam, hogy most már szívesen jönnék a Hőerőművek Tanszékre. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de éppen most vettek fel valakit egy megüresedett helyre, így most nem tud felvenni, de készítsek egy önéletrajzot és adjam le a BME Munkaügyi Osztályán, hátha lesz üresedés másik tanszéken. Azt gondoltam, hogy igazán nagyon tapintatosan utasított el, de azért megírtam és beadtam az önéletrajzot. Alig telt el 1 hónap, és táviratot kaptam, hogy keressem fel Petrik Olivér tanszékvezetőt a Finommechanika-Optika Tanszéken. A megbeszélt időben felkerestem. Petrik Olivér tanszékvezető, Túri Zoltán docens, a tanszékvezető helyettes és Filemon József fogadott. Elbeszélgettek velem, kikérdeztek sok mindenről és 3 hónapra ideiglenes megbízással felvettek Kaposvári Zoltán helyére, aki akkor a Szovjetunióban aspirantúrán volt. 1969. október 1-én kezdtem el dolgozni a Finommechanika-Optika Tanszéken. Túri Zoltán mellé osztottak be, aki optikát tanított. Az optika részletes megtanulása és a finommechanikai-optikai gyakorlati oktatásban való részvétel volt a feladatom.

Milyen kutatásokat végzett a látáskorrekciós kutatásai előtt?

Abban az időben, 1957 és 1990 között a gyárak nyereségének egy részét kutatási munkára kellett fordítani. Mivel tanszékünk vezetőinek kiterjedt kapcsolata volt az ország finommechanikai és optikai cégeinek vezetőivel, ezért sok érdekes megbízást (úgynevezett KK-munkát) kaptunk.

Akkor még voltak magyar állami nagyvállalatok Magyarországon. Sajnos legtöbbjüket rosszul érintette a rendszerváltás körüli gazdasági helyzet, például a mi megbízóink közül a Finommechanikai Vállalatot (FMV) 1990-ben, a Gamma Műveket 1993-ban szüntették meg, a Magyar Optikai Műveket (MOM) 1997-ben le is bontották, a VIDEOTON-t pedig 1991-ben kivásárolták. A feloszlatott gyárak megmaradt eszközeiből a gyár mérnökei kisebb vállalatokat szerveztek, amelyek önállóan próbálták meg gyártani korábbi vagy új gyártmányaikat és foglalkoztatni a megmaradt munkaerőállományt.  De nagy megbízásokat ezektől többé nem kaptunk. A mai külföldi érdekeltségű nagyvállalatok pedig saját fejlesztő irodáikat foglalkoztatják.

Számomra a legnagyszerűbbek a Paksi Atomerőmű megbízásai voltak. Határtalan öröm volt igazi atomerőművet látni működésben, belülről, hiszen ezekről egyetemista koromban még csak elméletben, Lévai András professzor előadásain hallottunk. Az atomerőmű biztonsági berendezéseinek fejlesztésével és kivitelezésével foglalkoztunk. Például olyan optikai megfigyelő rendszert építettünk ki, amellyel a reaktorok karbantartása, tisztítása közben biztonságos helyről, kívülről lehetett követni a daruk mozgását, amelyek a reaktorfedelet vették le, és helyezték másik helyre. Ilyenkor, amikor a reaktor fedelét leemelték, senkinek sem volt szabad a reaktorcsarnokban tartózkodni. A darukat távirányítással, térkép alapján mozgatták, de ha valami nem pontosan úgy volt a csarnokban, ahogyan a térkép mutatta, abból nagy baleset lehetett volna. A megfigyelő berendezésünk segítségével kivülről, lehetett látni, hogy nincs-e a daru útjában valami.

Egy másik nagyszabású munkánkat a MOL megbízásából végeztük el. A MOL nagyméretű (akár 80.000 köbméteres) olajtároló tartályainak térfogatának mérésére olyan, a világon egyedülálló, optikai mérőrendszert fejlesztettünk ki, amellyel az addig alkalmazott mérések több mint 1 hónapig tartó ideje 3 napra rövidült le. Ez lehetővé tette, hogy a tartály ne essen ki a munkából egy egész hónapig. Ráadásul a mérésünk sokkal pontosabb volt, mint a korábbi módszerekkel végzett mérések. A közel gömb alakú tartály optikai középpontjába állítottunk fel egy automatikus lézeres távmérőt egy automatikus teodolit állványra. A távmérő előre kidolgozott számítógépi program alapján egy négyzetes háló pontjain letapogatta a tartály falának 3D adatait. A kapott adatokból véges-elem módszerrel kiszámoltuk a tartály pontos alakját, majd abból a térfogatát.

Azt tudni kell, hogy ezeknek a tartályoknak az alakja nem pontos geometriájú. Kisebb ferdeségek, horpadások, dudorok vannak rajtuk, mivel enyhén hajlítottra hengerelt, 2m x 4m méretű, 20 mm vastag acéllemezekből hegesztik össze őket. És éppen ez a kis pontatlanság teszi lehetővé, hogy egy hihetetlenül szép hangeffektus jöjjön létre bennük. Ha az ember beáll a közepébe, ahová a műszerállványt állítottuk fel, és kimond egy szót, akkor ez a szó először minden irányból hibátlanul visszajön a visszhang következtében, A visszaérkezett hang azonban nem áll meg, megy tovább a szemközti falra, onnan megint vissza és így tovább. Közben a falak egyenetlensége miatt egyre elmosódottabbá válik, végül már csak egy halk zene – és mégis felismerhetően hordozza a hangod jellegzetességeit!

Volt színvak, színtévesztő a családjában vagy a környezetében?

Nem volt, sőt azt sem tudtam, hogy létezik színtévesztés, színvakság. Abban az időben nagyon keveseknek volt autója, így keveseknek vizsgálták a színlátását.

A kecskeméti konzervgyár felkérésére fogalmazódott meg a színkorrekciós szemüveg az ötlete. Mit jelentett pontosan ez a feladatuk?

A paradicsomszín-mérő műszer fejlesztése és két működő példány elkészítése volt az első KK munka, amelyben részt vehettem. A tervek elkészítésében hárman vettünk részt: Bárány Nándor professzor úr, tanszékünk nyugdíjas vezetője, és 1957-es megalapítója), Ábrahám György kollégám (aki tanársegédként akkor kezdte a munkáját a tanszékünkön), és én, aki akkor már két éve a Tanszéken dolgoztam.

A paradicsomszín-mérés akkori szabványos módszere szerint Munsell gyártmányú szín-etalon lapokból  kellett 100 mm átmérőjű kör alakú lapokat kivágni, egy sugár mentén felvágva legyezőszerűen összefűzni, és egy koncentrikus tengely körük megforgatni. A forgatásnak a fúziós frekvenciánál gyorsabbnak kellett lenni, hogy a különböző színű körcikkek színe összeolvadjon a szem előtt. Ezt a forgótárcsát egy ládába helyezték el. És mellé, lehetőleg közel egy Petri-csészébe került a szépen lesimított felszínű paradicsompüré. A forgótárcsára négy különböző színű lapot kellett helyezni, egy narancssárgát (éretlenparadicsom-színűt), egy sötétvöröset (kozmás paradicsompüré színűt), egy feketét és egy szürkét. A forgó tengelyre fűzött színes lapokat úgy kellett beállítani, hogy keverék-színük azonosnak látszon a mellé helyezett paradicsom püré színével. Ha az egyezés nem volt megfelelő, meg kellett állítani a forgást, és kicsit módosítani a színek arányán. Ezt a műveletet kellett folytatni mindaddig, amíg az egyezés jó nem lett. Ekkor a forgótárcsa kerületén elhelyezett szögmérőn le kellett olvasni, hogy melyik színből mennyire volt szükség. Ez a négy szám jellemezte a paradicsompüré színét.

Ez a módszer kezdetlegesnek tűnik, de a gyakorlatnak megfelelt, hiszen a paradicsompüré színét a vevő is vizuálisan ítéli meg, és a kiválasztott négy alapszín a gyártási technológiához igazodott. Ugyanakkor a módszernek több hátránya is volt, elsősorban a lassúsága. A többszöri leállítás, a lemezek állítgatása, a forgás újra indítása hosszú időt vett igénybe. Ezalatt a paradicsompüré színe a száradás és öregedés miatt kicsit megváltozott. A színes etalonlapok pedig koptak és piszkolódtak.

Bárány professzor ezeknek a hibáknak kiküszöbölésére szellemes optikai módszert dolgozott ki. A színes körcikkeket nem kellett forgatni, hanem felettük egy prizmás optikai rendszer forgott, amely ráadásul lehetővé tette, hogy a paradicsom püré színét egy osztott-éles látómezőben közvetlenül az etalonszínek keveréke mellett lehetett látni. Így a vizuális összehasonlítás sokkal pontosabb lett. Az etalon-színminták beállítását a most már nem forgó tengelyen kívülről, folyamatosan lehetett változtatni egy ügyes mechanizmus segítségével.

Az etalon-színminták és a paradicsom-színminták megvilágítása a műszerházon belül történt. Ennek a megvilágításnak nem volt szabad villogni, mert a forgó tükör rendszerrel bizonyos frekvenciákon optikai kölcsönhatások alakulhattak volna ki. A tükör-forgató és a megvilágító rendszer elektronikájának megtervezését Ábrahám kollégám végezte.

A műszer optikai és mechanikai rendszerének megtervezése és a gyártás irányítása az én feladatom volt. Tanszékünknek abban az időben még 7 személyes kitűnően felszerelt több helyiséges műhelye volt. Az összes KK munka kivitelezését és az oktatáshoz szükséges eszközök karbantartását ott tudtuk elvégezni. Az elkészült műszerrel végzett kísérleteink során tűnt fel, hogy a színbeállítást nem tudja mindenki egyforma hibával elvégezni. Először műszerhibákra, jusztírozási problémákra gyanakodtunk, de azután rájöttünk, hogy az emberek nem tudják egyforma jól érzékelni a színkülönbséget. Ekkor kezdtünk el Ábrahám György kollégámmal a színtévesztés iránt érdeklődni.

Hányféle színtévesztést különböztetünk meg?

Mivel 3 féle színérzékelő receptorral (orvosi nevén protos, deuteros és tritos) látjuk a színeket, látásunk trikromatikus. Az emberek 95 %-a normál színlátó, azaz normál trikromát, míg a többiek színtévesztők, azaz anomális trikromátok. Az anomális trikromáziának három formáját különbözetjük meg: protanomália, deuteranomália és tritanomália. Ehhez hozzá jön a három féle színtévesztés súlyos formája, a protanópia, a deuteranópis és a tritanópia. Ezeket a súlyosabb eseteket színvakságnak is szokták nevezni, de ezek az esetek valójában nem színvakságok, hiszen meg van mind a három receptor, csak a működésük nagyon eltér a normál színlátókétól. Igazi színvakságról akkor beszélhetünk, ha az egyik receptor nem fejlődött ki, így teljesen hiányzik. Az ilyen látást dikromáziának nevezzük. A dikromátok is nagyon sok szép színárnyalatot meg tudnak különböztetni, de sokkal szegényesebb a színlátásuk, mint a normál színlátóké. Számuk elenyésző, a népességnek mindössze néhány tízezred része.

A színvakság legsúlyosabb esetében két receptor hiányzik, ezért az egyetlen receptorral egyáltalán nem tudnak megkülönböztetni színeket. A világot fekete-szürke-fehérnek látják. Ez még mindig nem nagy baj, hiszen a színes fotográfia feltalálása előtt minden fénykép ilyen volt, és attól még nagyon jól használhatók és szépek voltak. A legnagyobb baj az, ha valakinek mindhárom nappali receptora hiányzik. Az ilyen személy kénytelen nappal is az éjszakai receptorait használni. Az éjszakai receptorok sokkal rosszabb feloldást biztosítanak, és a nappali fény túl erős számukra, ezért különlegesen erős napszemüvegre van szükségük. Magyarországon csak száz-százötven ilyen személy él.

Mi a színtévesztés leggyakoribb formájának, a vörös-zöld színtévesztésnek (a protanomáliának és a deuteranomáliának) a korrekciójára vállalkoztunk – a világon először, sikeresen.

A diszlexiásokat segítő szemüveg milyen elven működik?

A diszlexia (olvasási nehézség) és rokonai, a diszgráfia és a diszkalkulia (írási, valamint számolási nehézség) ifjúkori probléma. Leggyakrabban születés előtt vagy szülés közben szerzett sérülés vagy oxigén hiány, esetleg koraszülés következtében alakul ki. Mivel a kiváltó ok nagyon sokféle lehet, ezekről a problémákról még nagyon keveset tudunk. Inkább csak a szimptómák ismertek. Ezek is összetettek, pl. ezek a gyermekek gyakran az átlagnál lassabban tanulnak meg járni vagy beszélni.

A diszlexia tüneteit enyhítő szemüveg megfigyelések alapján működik. A gyógypedagógusoknak feltűnt, hogy a diszlexiás gyermekek egy része jobban tud olvasni, ha a szöveget színes fóliával takarják le. Dr. Pálfia Judit szemészorvos egy időben foglalkozott a diszlexia javító fóliákkal. Az ő kutatási eredményei alapján fejlesztettem ki a diszlexia javítására fólia helyett színes szemüvegeket.

Egy interjúban említette, hogy gyerekkorában festett. Még mindig szokott festeni?

Sajnos mostanában nincs rá időm. De nagyon szeretek fényképezni, és most portréfestés és -rajzolás helyett érdekes arcokat fényképezek.

További jó egészséget és sikeres kutatómunkát kívánunk!

Benesóczky László

Fotók: MOGI, Colorlite