„Jólesett, hogy a hallgatók is elismernek” - interjú a frissen díjazott Urbin Ágnessel

Urbin Ágnes, a BME Gépészmérnöki Kar Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének (MOGI) tanársegédje is Műegyetem Kiváló Oktatója díjat kapott az EHK (Egyetemi Hallgatói Képviselet) döntése alapján. Interjú.

A Műegyetem Kiváló Oktatója díjat nyerte el. Hogyan fogadta az elismerést?

Meglepett. Kaptam egy emailt a regisztrációs hét környékén az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnökétől, amelyben örömmel értesítettek, hogy elnyertem a díjat. Nagyon örültem neki, és kifejezetten jólesett, mert éreztem, hogy hallgatói értékelések alapján kaptam az elismerést, de meglepett, nem számítottam rá.

Mi lehetett a kulcsa annak, hogy Önt választották?

Talán a hallgatókkal való partneri viszony miatt. A díj ezzel együtt nemcsak az én érdemem: laborfoglalkozásokat tartok, ami hálás feladat, mert így jóval könnyebb visszajelzést kapni, kapcsolatot teremteni. Kevésbé hálás feladat szerintem például nagyelőadókban másfél óráig folyamatosan beszélni. A díjat a 2018-19-es tanév eredményei alapján ítélték oda a legalább száz hallgató által minősített oktatók rangsorában a két egymás utáni félévben elért kimagasló helyezésért.

Az Odoo projektben még mesterszakos hallgató korában vett részt, a világítástechnikáért felelős csoport tagjaként. Mi volt a feladata ebben a munkában?

A projektben egy szigorú szabályrendszer szerint kellett megalkotni egy innovatív házat, hatalmas csapatmunka volt. A világítás tervezésénél is célunk volt, hogy az elemek és funkcióik amennyire lehet, egészítsék ki egymást, ugyanis a fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektettünk, másrészt egy kicsi területre kellett terveznünk – tehát például nem volt érdemes sok, különálló csillárban gondolkodni.

Színadaptációval is foglalkozik. Mit jelent ez pontosan?

A szépsége ennek a témának, hogy gyakorlatban minden színeket látó ember megtapasztalja. A színadaptáció (tudományos megnevezésén kromatikus adaptáció) az a folyamat, amikor alkalmazkodunk a fényviszonyok változásához. Ezt úgy észleljük, mintha a látórendszerünk automatikusan újra beállítaná a fehéregyensúlyt. Egy színes napszemüveg viselése, vagy természetes fényből mesterséges fénnyel megvilágított térbe való belépés először persze szokatlan, de később adaptálódunk hozzá. Én azzal foglalkozom, hogy mindeközben mik zajlanak a szemünkben és az agyunkban, mik a határai és milyen hatásai lehetnek a színadaptációnak.

Milyen hatásai lehetnek?

Ha változik a megvilágítás, azon túl, hogy egy fehér tárgyat kis idő múlva ismét fehérnek láthatunk, az összes többi észlelt szín is változhat, ami miatt lehet, hogy bizonyos színek között nem veszünk észre olyan különbséget, amit korábban láttunk. Ami ebben igazán izgalmas, hogy egyáltalán nem biztos, hogy észre is vesszük ezt a változást. A tárgyak színe mindig függ a megvilágítástól, erre az autóvásárlás például a tipikus példa: tavasszal, nyáron, napfényben érdemes használt autót venni, mert ilyen fényviszonyok között jobban láthatóak az újrafestett alkatrészek. De a ruháknak is más a színe nappali fényben, mint egy LED-fényekkel megvilágított kirakatban.

Milyen más kutatásokkal foglalkozik?

A doktori témám ugyan a kromatikus adaptáció, de más jelenségekkel is foglalkozom. A tanszék optika csoportja kiváló, szerteágazó témákkal foglalkozunk, miközben nem vagyunk sokan. Így sok kutatásra (látásvizsgálatok, ipari problémák) nemcsak rálátásom van, hanem a munkámra is számítanak benne.

Vannak további tervei?

Első számú tervem a fokozatszerzés, folyamatban van a doktori cselekményem. Szeretnék a tanszéken maradni, ehhez is szükséges az előrelépés.

(A beszélgetés végén Urbin Ágnes két kísérletet is mutatott jelen sorok írójának. Az egyikben egy fülkeszerű dobozban kellett két színárnyalatú (egy mályvaszínű és egy zöld) henger közé kellett tenni a színek sorrendje szerint húsz másikat, majd ugyanezt zöld színű megvilágításban megismételni. A hengerek másik oldalára írt számsorból kiderült, helyesen rakták-e sorrendbe a hengereket.

A másik kísérletben a színtévesztés diagnosztizálásához használt Ishihara-teszthez hasonló, színes pöttyökből álló kört mutatott egy monitor. A kép középén egy nyílást tartalmazó gyűrűt adtak ki a pöttyök. A tanársegéd kezembe adott egy távirányítót, négy gombbal, amelyeket annak megfelelően kellett megnyomni, hogy melyik irányban helyezkedett el a gyűrű nyílása az adott képen.

A kísérlet után nemcsak az derült ki, hogy jelen sorok írója nem színtévesztő, hanem az is, hogy az egyre nehezedő ábrák között a legtöbb épszínlátó személy egy darabig még helyesen határozza meg a gyűrű nyílásának irányát akkor is, ha már saját bevallásuk szerint teljesen bizonytalanok.)

Benesóczky László