Egy kanyargós életút – Czoboly Ernő
 |
| Czoboly Ernő |
Mikor végzett a BME Gépészmérnöki Karán?
Egyetemi tanulmányaimat, amely akkor még csak négy évet jelentett, 1951 tavaszán fejeztem be.
Mi motiválta, amikor a BME Gépészmérnöki Karát választotta?
Már gyerekkoromban is a műszaki pálya vonzott, ha nem vettek volna fel az egyetemre, akkor valószínűleg autószerelő inasnak mentem volna.
Nehéznek, vagy könnyűnek találta az egyetem elvégzését?
Nem éreztem különösen nehéznek az egyetemet. Rajzolni nem tudtam nagyon jól és az analízis is gondokat okozott, de azért elég jó jegyeket tudtam szerezni. A végszigorlatom (ma záróvizsgának hívják) végül „jeles”-re sikerült.
Van valami emlékezetes élménye az egyetemi évekből, amit szívesen megosztana az olvasókkal?
Másod év kezdetén volt az első olyan választás, amikor nemcsak az addigi Technikus Kör jelöltjeire lehetett szavazni, hanem alakult egy „ifjúsági kommunista párt” is. Egy barátom érdeklődött nálam, hogy jelölhetnek-e engem az évfolyam technikus köri tagjának. Boldogan beleegyeztem. A választást – természetesen – az ifjúsági kommunista párt nyerte, a barátomat eltanácsolták az egyetemről. Nekem komolyabb bajom nem lett, de harmadév előtt, amikor a gépész osztály (a mai kar megfelelője – a szerk.) több, akkor alakult tagozatra esett szét, akkor engem más „gyanús” esetekkel együtt a gépgyártó tagozatba osztottak, míg akiket kevésbé láttak problémásnak, az autós, repülős, energetika, textiles stb. tagozatba mehettek. A gépgyártó tagozatról tudniillik senki nem tudott semmit, de később kiderült, hogy ez a tagozat igen hasznos volt!
 |
| Czoboly Ernő 1951-ben, röntgen- vizsgálat közben |
1951 nyarán volt a Gépészmérnöki Kar egyik nagy bővítése is. Erre a tanszékek is felkészültek. Én erről úgy értesültem, hogy Dr. Konkoly Tibor, a Mechanikai Technológiai Tanszék (a mai Anyagtudomány és Technológia Tanszék jogelődje – a szerk.) első adjunktusa (a docens beosztás még nem létezett) megkérdezte tőlem, hogy volna-e kedvem a tanszékre kerülni? Ennél jobbat el sem tudtam volna képzelni! Dr. Gillemot László tanszékének igen nagy tekintélye volt!
Hol, milyen pozícióban dolgozott az egyetem elvégzését követően, illetve dolgozik jelenleg?
Eljött az ősz és behívták az egyetemre azokat, akiket a tanszékek megneveztek. Közölték, hogy a kinevezések majd a Minisztériumban lesznek egy adott időpontban, amikor is mind megjelentünk. Sorban hívtak minket be a szobába. Végül csak ketten maradtunk: ketten, akiket a Mechanikai Technológiai Tanszékre vártak. Akkor jött a meglepetés: közölték, hogy a tanszékre már más jelentkezett. Maradt egy hely a Műszaki Mechanikai Tanszékre és egy valamilyen idecsatolt Főiskolára. Én az előbbit választottam, de hosszú orral távoztunk.
Másnap jelentkeztem a Műszaki Mechanikai Tanszék professzoránál, az idős és tekintélyes Muttnyánszky Ádámnál. Jelentettem neki, hogy én vagyok az új tanársegéd, akit vár. Nagy, kerekre nyílt szemekkel nézett rám és közölte, hogy ő nem kért és nem vár senkit a tanszékére. Még megkérdezte, hogy milyen eredménnyel végeztem el az első szigorlatomat mechanikából: szerencsémre jelessel. Ez egy cseppet enyhítette a kínos szituációt. Ezután eloldalogtam. El nem tudtam képzelni, hogy egy ismert professzornak még csak meg sem mondták, hogy valakit a tanszékére akarnak helyezni.
A történet végül jól végződött: a Gillemot tanszéken volt egy „jó káder”, aki bement a Minisztériumba, az asztalra csapott és akkor visszaállították az eredeti listát. Így aztán ott töltöttem vagy negyven évet.
 |
| Czoboly Ernő, 1953-ban |
A bevételből a tanszék minden dolgozója (beleértve a takarítóasszonyt is) részesült egy előre meghatározott kulcs szerint. E munka jó része az épülő erőművek, távvezetékek, tartályok, csőrendszerek hegesztéseinek hatóságilag előírt ellenőrzéséből állt, amely gyakorlatilag filmekre készített röntgenfelvételekből állt. Röntgenezni természetesen emberek közelében nem lehetett, ezért általában éjjel kellett dolgozni. Ezt a munkát gyakorlatilag mi, fiatalok végeztük, három- vagy négyhetente. Izgalmas, érdekes munka volt. Mostoha körülmények között dolgoztam, munkatársaim főként segédmunkások voltak.
Lényeges változást jelentett a munkámban 1957, a forradalom utáni idő. Természetes, hogy akkor a külső események a tanszék életét is erősen befolyásolták. Régi kollégák eltűntek, újak jöttek, a légkör kissé feszült volt.
Gillemot professzor meghirdette, hogy keres egy akadémiai munkatársat – aki tud valakit, az jelezze. Én erre jelentkeztem, amelyet ő elfogadott. Mindez a KK munka elvesztését, de nagyobb önállóságot jelentett. Így lettem a Magyar Tudományos Akadémia alkalmazottja: „tudományos munkatárs” címen. Mivel az Akadémia többi dolgozója a mi tanszékünkön csak fizikai dolgozó volt, természetesen ezeknek én lettem a főnöke. Ettől fogva a munkám lényege a Professzor Úr tudományos munkájának támogatása, azaz kísérleteinek elvégzése volt. Természetesen ez együtt járt azzal is, hogy magam is végezhettem önálló kísérleteket, ezek eredményei egyre érdekesebbek voltak, alkalmasak tudományos dolgozatok, cikkek írására, tudományos ülések, konferenciák előadásainak témájára.
Ahogy az országban a rend és nyugalom egyre inkább helyreállt, úgy egyre inkább szóhoz jutottak a különféle társadalmi szervezetek, köztük a szakmai-társadalmi szervezetek is. Az én műszaki tevékenységem területének leginkább a Gépipari Tudományos Egyesület és azon belül az Anyagvizsgálati Szakosztály felelt meg. Fokozatosan ebben is egyre többet tevékenykedtem, részt vettem a rendszeres konferenciák szervezésében, magam is tartottam előadásokat. Az Egyesület egyik feladata a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és ápolása volt. Ez egyet jelent az idegen nyelvek használatával és állandó fejlesztésével. Én a gimnáziumban német és angol nyelvet tanultam. Ezt kissé otthon is igyekeztem tökéletesíteni. Így jött most el az ideje annak, hogy az előadásaimat is idegen nyelven tarthassam. Ezeknek az előadásoknak a szövege aztán különféle szaklapokban, külföldi folyóiratokban és konferencia kiadványokban is megjelent. Hiszen az ezekhez szükséges szakirodalom nagy része is idegen nyelven volt írva.
Általában ez az útja annak, hogy az ember nevét és tevékenységét a hazai és külföldi – hasonló tevékenységet folytató – kollégák is megismerjék. Külön szerencse, hogy 1968 őszén az Akadémia, azon belül Gillemot professzor vendége volt Ford professzor, a londoni Imperial College igazgatója. Neki már meg tudtam mutatni a kandidátusi dolgozatomat (persze csak magyar nyelven), amit előző évben védtem meg sikeresen. A két professzor megállapodott abban, hogy ha engem az Akadémia kiküldene, akkor az Imperial College-ban fogadnak néhány hónapra. Az eredmény egy fél éves londoni ösztöndíj lett 1969-ben, amikor még Csehszlovákiába is elég nehéz volt kijutni! Londonban egy nagyon kedves kollégával dolgoztam együtt: John Radonnal, akivel aztán több éves együttműködés alakult ki. Több közös kísérletet is végeztünk, több közös publikációnk is jelent meg (lásd még: Czoboly-Radon módszer).
 |
| Czoboly Ernő 2010-ben |
A londoni kiküldetés szakmai haszna röviden az volt, hogy pontosan megismertem az akkori idők sok súlyos bajt okozó problémáját – a rideg törést – elkerülő számítási eljárást, amit akkortájt dolgoztak ki főleg angol tudósok. Amerikában hosszú kísérlet sorozatot végeztünk fárasztással és a fáradásos repedés terjedésével kapcsolatban végeztünk hasznos megfigyeléseket. Mindezek az eredmények beépültek később az akadémiai doktori disszertációmba is, amit 1992-ben védtem meg. A rideg töréssel kapcsolatos ismereteket: méréseket, számítási módszereket stb. egy rövid egyetemi jegyzetben írtam le és azt még sok éven át a szakmérnököknek külön tantárgyként oktattam.
Nagyra értékeltem azt is, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem 1989-ben címzetes egyetemi docensi címet ajándékozott nekem. A Miskolci Egyetemtől viszont címzetes egyetemi tanár címet kaptam 1993-ban, majd végül ezt a címet megkaptam a BME-től is 1996-ban.
Sajnos az élet nem csak örömökben gazdag. 1977-ben Gillemot professzor úr váratlanul elhunyt. Utódja, Prohászka János egészen más szemlélettel nézte ezt a tantárgyat, (ő inkább fizikus volt, nem anyagmérnök) teljesen más jellegű kísérleteket, vizsgálatokat készült végeztetni. Ez persze az addigi jó hangulatot erősen elrontotta. Közeledett a nyugdíjkorhatár is – emiatt akkori főnököm nyugdíjaztatni szeretett volna, én viszont tovább akartam dolgozni. Jól jött, hogy az Akadémia alkalmazottja voltam, ezért egy nap alatt elintézték, hogy áthelyeztek a KFKI-ba, ahol az ifjabb Gillemot László főnöksége alatt majdnem azonos munkát végeztem, mint a tanszéken – csak radioaktív próbatesteken, mivel épült már a paksi atomerőmű.
Nagyot változott a munkaköröm 1992-ben. Ekkor az Ipari Minisztérium Magyar-Koreai Együttműködési Központ néven egy alapítványt hozott létre Dél-Koreával kialakítandó szorosabb kapcsolatok létesítésére. Az alapítvány költségeit a két ország együtt állta. Helységet a BME adott, személyzete két fő volt: az alapítvány vezetője, jelen esetben ezt én vállaltam és egy titkárnő, amely tisztségre Gimesy Mária, egy az Építészmérnöki Karon éppen nyugdíjazásra készülő építészmérnök hölgy vállalkozott. Feladatunk volt műszaki területen lehetséges együttműködések létrehozása a partnerek összehozásával, a lehetőségek bemutatásával, az érdekeltek összeismertetésével stb. A közös nyelv az angol volt. Ezt a tevékenységet tizenhat éven át folytattuk, akkor adtuk át nálunk fiatalabb kollégáknak. Az átadással egy időben kapott szó- és írásbeli elismerések alapján méltán hihetjük, hogy munkánk eredményes volt.
Mit köszönhet a BME Gépészmérnöki Karának, az itt elsajátított tudásnak és ismereteknek?
Erre a kérdésre biztosan nem felelek egészen szabatosan. Ugyanis – bár az egyetem elvégzése után úgy érezheti magát az ember, hogy készen van, mindent tud, felnőtt – ez még sincs így. Jellemünk, készségeink, alkatunk és képességeink – szerintem – életünk végéig alakulnak.
Így az előzőkben leírt, éjszakai röntgen vizsgálatok nagyot lendítettek a fizikai munka értékelésében. A körülmények néha embertelenek voltak, de mégis hajtani kellett. Tudtam, hogy az egész tanszék epedve várja azt a fizetéskiegészítést, ami most az én munkám után jár, de várja a vállalat is, hogy tovább tudjon haladni. Tehát jó minőségű, kiértékelhető felvételekre van szükség. A munka becsületén kívül nagyot változott az emberek iránti bizalmam is. Abban az időben sok tanulatlan, írni-olvasni sem tudó ember dolgozott az épülő erőműveknél, akiket előszeretettel biztosítottak rendelkezésünkre a röntgenezéshez. Az én tapasztalatom nem egyezik a velük kapcsolatos előítéletekkel. Többször fordult elő, hogy egyiküket, másikukat megkértem, vásároljon nekem valami felvágottat vacsorára. Időm nem volt válogatni, odaadtam az egész pénzemet. Soha egyetlen fillér sem hiányzott belőle!
Mit üzenne a mai hallgatóknak, illetve az egykori hallgatóknak, a mai alumni tagoknak?
Magyarország kis ország. Valamilyen világnyelv ismerete, beszédkészség szintjén alapvetően fontos. Ezen kívül remélem, a fenti tanulságokat a mai ifjúság is tudja hasznosítani.
(Benesóczky László)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése