"A gépi tanulás módszereit is felhasználtam az épületenergetikai számítások pontosításához" - interjú Papp Ábrahámmal

Papp Ábrahám (Fotó: Papp Ábrahám)
Energetikai mérnöki  mesterszakos hallgatónk, Papp Ábrahám hozta el a második helyért járó díjat a Magyar Nemzeti Bank és a Műegyetem közös kutatási pályázatán, "A zöldgazdaság műszaki és üzleti innovációi" kategóriában. Vele beszélgettünk.

Miért döntöttél úgy, hogy megméretteted magad?

Egyik nap megláttam a pályázat kiírást és végigfutottam. Még sosem vettem részt ezen a pályázaton, ezért meglepődve tapasztaltam, hogy idén nem csak gazdasági, hanem műszaki területen is számos témakiírást hirdettek meg. Az idei évre kiírt témákat két nagy csoportra bontották. Voltak témakiírások a „Digitális jegybankpénz és a blokkláncok jelentősége a pénzügyekben” címmel, a másik nagy csoport pedig „A zöldgazdaság műszaki és üzleti innovációi” címmel lett meghirdetve. Az utóbbi fő témán belül megtetszett egy altéma és mivel úgy éreztem, hogy az adott határidőig el tudok készíteni egy dolgozatot ezért gondoltam belevágok.

 Mi volt a feladatod a kategóriában?

A dolgozatom a „A zöldgazdaság műszaki és üzleti innovációi” kategórián belül a következő kiírás kérdésére igyekezett minél jobb választ adni: „Az energiahatékonysággal és klímavédelmi potenciállal kapcsolatban egyelőre még nem történt Magyarországon áttörés, mivel rendkívül sok az elavult lakó- és egyéb épület, melyek mélyfelújítása elengedhetetlen (hőigény lecsökkentése, gépészeti megoldások), ehhez viszont szükséges az energiahatékonyságot szolgáló beruházások finanszírozási környezetének javítása. Hogyan gyűjthetőek és elemezhetőek épületek energiafogyasztási adatai és energiaköltségei?”

Milyen megközelítésből tárgyalta a dolgozatod a megadott témát?

Az adott témához kapcsolódóan sok cikket és folyóiratot átolvastam. Ezekben bemutattak számos módszert, ami alapján hasonló problémákra keresnek választ. Én ezeket a modelleket, lehetőségéket gondoltam újra és próbáltam továbbfejleszteni, hogy minél pontosabbak legyenek. Végül szerencsére sikerült nemcsak reprodukálnom, de pontosabb matematikai modelleket is készíteni, mint a felhasznált kutatásokban közölt eredmények többsége.

 Milyen kihívásokkal kellett szembenézned?

Az első kihívás a téma alapos körbejárása volt, de mivel ezt tanulom, ezért viszonylag könnyen leküzdöttem. A nehezebb probléma annak a megfejtése volt, hogyan tudok javítani a modelleken, újat mutatni a dolgozatomban. Ennek kapcsán elmélyültem a gépi tanulás által nyújtott lehetőségekben, ebben Kovács Edith Alice, a TTK Differenciálegyenletek Tanszék egyetemi docense nyújtott útmutatást.

Milyen további terveid vannak?

A dolgozatom megírása során több további kérdés is felmerült bennem. Ezeknek a válaszát, a pontos műszaki hátterét szeretném megtalálni a jövőben és ha sikerül akkor remélhetőleg publikálni az eredményeket.

Benesóczky László

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések