A BME Gépészmérnöki Karán megszerzett szemlélet tette lehetővé, hogy egy számomra teljesen ismeretlen problémát is értelmezni tudjak

Erős Gábor a BME Gépészmérnöki Karának mechatronikai mérnöki mesterszakos hallgatója. Ennek ellenére gazdasági területen írta TDK-dolgozatát, amely valutaárfolyamok változásából próbál következtetni a 2008-as gazdasági válságra. A dolgozat a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (!) Tudományos Diákköri Konferenciáján a Közgazdaságtudományi szekció 1. helyét érte el, és Heller Farkas-különdíjjal is kitüntették. A díjat kari szinten is kiemelkedő tudományos teljesítményt mutató első, vagy második helyezett dolgozat szerzője vagy szerzői kaphatják meg az elvégzett munka erkölcsi elismerése érdekében. Interjú.

Mechatronikai mérnöki mesterszakos hallgatóként hogyhogy valutaárfolyamok elemzése mellett döntöttél TDK-dolgozatot témájaként?

Igazából mindig is érdeklődtem a minket körülvevő adatok, az azokban rejlő információk, lehetőségek iránt. Egy eléggé nehezen megfogható, elképzelhető téma ez, de talán pont emiatt éreztem is annyira érdekesnek, és kihívásokkal telinek, ami igazán le tud kötni. Még a tavalyi évben a Sztochasztikus rendszerek matematikája kurzuson jobban sikerült megismerkednem a hálózatelmélettel, annak jellemzőivel, és az igazat megvallva ott döntöttük el az oktatómmal (későbbi témavezetőm, Dr. Kovács Edith), hogy szeretnénk ezzel a témakörrel foglalkozni. Kezdetben regressziós, és neurális hálózatokon alapuló portfólió kereskedelemmel foglalkoztunk, és ahogy elmélyültem a témában, és egyre inkább kezdtem megérteni a rendszer alakulását, azzal párhuzamosan fokozatosan szűkült le a témakör, amellyel igazán mélységében foglalkozni szerettem volna. Ez az út vezetett a valutaárfolyamokon alapuló adatelemzéshez, és annak pénzügyi krízishelyzet idejében történő alkalmazásához. 

Végül mire jutottál a kutatásodban, hogyan jelezhetőek előre a gazdasági válságok a valutaárfolyamok rejtett információi alapján?   

Jellemző kapcsolatrendszerbeli viselkedést, és közvetlen a válságot megelőző anomáliás mozgást találtunk a valutaárfolyamok hálózatában, mely jelzés értékű lehet egy szokatlan időszak bekövetkezésére. Ami igazán szembetűnő eredmény, hogy a modellel nem csak a válságot, hanem magára a gazdasági teljesítmény változására, regressziójára is jelzést tudunk tenni. Ennek vizsgálatához referencia adatokat vizsgáltunk, és több esemény-időszak kombinációban is jelzést tett a modell.

Miben tudott ebben támogatni gépészkaros múltad?  

 Számos területen segítséget nyújtott, mind kézzel fogható tudásban, mint a nagyon erős matematikai alapok, mely elengedhetetlen volt az irodalomkutatáshoz, az értelmezéshez, illetve az új modellek kialakításához. Vagy ki tudnám emelni a programozásban tanultakat, mivel a probléma objektum-orientált kódolása komplex, kihívásokkal terhelt volt. 

Amit viszont a leginkább kiemelnék, az az analitikus és absztrakt szemlélet megtanítása volt. Hogy hogyan is fogjak hozzá egy új, teljesen ismeretlen probléma feldolgozására, a részeredményeket korrekten, tényekre alapozva értelmezzem, és az egyes kritikus pontokon, megfelelő, átgondolt döntéseket hozzak.

 Az  absztrakt szemlélet pedig segített, hogy "out-of-the-box" tudjam kezelni a helyzetet, és ne ragadjak meg az eddigi modelleken, azok hibáin, hanem kérdőjelezzem meg őket, és keressem a "hogyan lehetne máshogy" módszereket, megoldásokat.

Így összességében a szemléletmódot és kitartást emelném ki, amelyet a BME Gépészmérnöki Kara tanított meg, amely elengedhetetlen a korrekt munkavégzéshez.

Miért jelentkeztél a BME Gépészmérnöki Karra?

A műszaki érdeklődés édesapámtól ered, mivel ő gépészmérnök végzettségű. Mindig is tetszett, hogy mindent is meg tud oldani és szerelni. A Bajai III. Béla Gimnáziumba jártam később középiskolába, ahol erősségemnek éreztem a matematika és fizika tárgyakat, a verseredményeim ezt alá is támasztották, így egyértelművé vált számomra, hogy a számomra a műszaki pálya a megfelelő. Így már nagyon korán tudtam, hogy mindenképp itt szeretnék tanulni. Ami leginkább érdekelt, az a  mechatronika tudományterülete volt, ami tele van tudományos kihívásokkal, ezért is jelentkeztem ide.

Milyen terveid vannak?  

Jelenleg a legfontosabb tervem, hogy a mesterképzésemet befejezzem, és a szakirányomat gondozó tanszéken, egy fejlesztési projektben megfelelő minőségű diplomaterv munkát adjak ki a kezeim közül. A következő hónapokat alapvetően ez fogja jellemezni. Azt követően tudom, hogy konkrétan hol szeretnék elhelyezkedni, és annak megfelelően fogok most az életemet alakítani, hogy az ahhoz szükséges különböző készségeket, és tudást összeszedjem, és megvalósítsam ezt a célom.  

Benesóczky László

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések