A Balatonnál tesztelték az új napelemes hajót
Mikor kerül
bemutatásra a hajó?
A hajó várhatóan és a jelenlegi terveink szerint a jövő év
tavaszán fog bemutatásra kerülni a nagyközönség számára, de természetesen
ez az időpont nagyban függ a koronavírus járványhelyzet alakulásától.
A napelemes hajónk, LANA tesztelése augusztus
közepén a balatonboglári vitorláskikötőben történt, ahol több csapattárssal
együtt végeztük a tesztelést. Ez tulajdonképpen az elsődleges tesztsorozat
volt, azaz az úgynevezett házi teszt. A hajón körülbelül két éve dolgozunk
a csapattal, amelynek alapverziója készült el. A hajó szárnyai várhatóan az ősz
folyamán kerülnek felszerelésre.
A házi teszt
tulajdonképpen mit takar?
Amint azt az előzőekben is említettem a házi teszt tulajdonképpen egy
elsődleges tesztsorozat, amelyet a csapattársakkal együtt végeztünk. Az
általunk elkészített hajót először tettük vízre. Első körben statikus,
süllyedés- illetve dőlésteszteket végeztünk, valamint azt is vizsgáltuk, hogy
nincs-e szivárgás a hajótesten belül. Örömmel tapasztaltuk, hogy hajónk a vizsgált
kritériumoknak megfelelt.
A második nap a napelemek és az
elektronika is rá-, illetve bekerült a hajóba, hogy a teljes rendszert tudjuk
tesztelni. Ez azért volt fontos, mert nem szerettük volna, ha az elektronikában
kár keletkezne egy esetleges szivárgás következtében.
A hajó elindítását a vízen sikeresen végrehajtottuk. Adatgyűjtés céljából még számos tesztsorozat várható az elkövetkező időszakban, mivel szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden funkció megfelelően működik, illetve hiba esetén megfelelően és időben legyen lehetőségünk a felmerülő problémák megoldására.
Mi változott a hajón az elődjéhez képest?
Mivel ez egy új hajó, így alapvetően igyekeztünk a korábban
megszerzett tudásra építeni és újítani azokon a területeken, ahol erre
lehetőségünk volt. Ilyen terület a hajó elektronikája, valamint a hajótest
gyártástechnológiája, ahol pre-preget és aramid méhsejtet alkalmaztunk a
hajótest készítéséhez, aminek köszönhetően egy nagyobb hajót tudtunk gyártani
kisebb súllyal.
A hajó nagyobb felületének köszönhetően kisebb a
süllyedése, ez azért kedvező, mert szárnyas hajóvá tudjuk alakítani, ami reményeink
szerint ősszel várhatóan megtörténik. A hajó kommunikációja is nagyrészt
vezeték nélküli, ezen felül a saját fejlesztésű felhőnkkel is képes
kommunikálni, aminek köszönhetően az adatok a parton is valós időben
láthatóak és elemezhetőek.
Ezért is volt nagyon hasznos a mostani tesztelés, mert sikerült adatokat gyűjteni a hajó működéséről.
A hajónak szárnyakat is ad a csapat. Ez miért fontos?
Szárnyashajót, vagyis szakszerűen hydrofoil-t szeretnénk készíteni. Alapvetően egy átlagos hajótest, amikor a vízen siklik, egy bizonyos sebességnél gyorsabban nem tud haladni a közegellenállás miatt. A szárnyashajót a szárnyai viszont kiemelik a víz fölé, ezáltal a közegellenállását jelentősen csökkentve. Ennél a hajónál két T alakú szárny lesz a hajó orránál, illetve hátul egy stabilizátorszárny. A szárnyak gyártása mind geometriai, mind áramlástani szempontból bonyolult. Ez idáig a szárnyak számítógépes optimalizálása folyt, amelyeket várhatóan szeptember végén kezdünk legyártani. Számításaink alapján a hajónk 40-50 km/h sebességre lehet képes, ami egy ilyen hajó szempontjából, ezekkel a paraméterekkel számottevő sebesség.
Hol tervezik megmérettetni a hajót?
A két fő desztinációnk Hollandia
és Monaco, illetve, ha nem ütköznek a versenytervek, Németország és Oroszország
is szerepel a versenynaptárunkban. A monacói versenyre mindenképpen el szeretnénk
jutni, mert az a napelemes elektromos versenyhajózásnak a legnagyobb európai
versenye.
A holland versenyek általában nyár elején kerülnek megrendezésre és amelynek helyszínéül az ország különböző pontjain elhelyezkedő csatornák adnak helyet. Az orosz megmérettetésen néhány évvel ezelőtt már részt vettünk, ahol az előző hajónkkal, Rosana-val az eddigi legjobb helyezést, az ötödik helyezést értük el.
Milyen eredményt várnak?
Ezeken a versenyeken már a teljes verseny befejezése is
nagy eredmény és egyben élmény, azonban szeretnénk a mezőny első feléhez
tartozni. Természetesen mindig törekszünk a lehető legjobb eredmény elérésére.
BL
Megjegyzések
Megjegyzés küldése