Számos nemzetközi kollaboráció előkészítésén dolgozik Akadémiai Ifjúsági díjas kutatónk

Kemény Alexandra a BME Gépészmérnöki Kar Anyagtudomány és -technológia Tanszék adjunktusa, aki kompozit fémhabok gyártását és tönkremenetelét kutatja. Kutatónk teljesítményét idén Akadémiai Ifjúsági Díjjal ismerték el, az OHV top 100-ban pedig rendszeres szereplő.

Hogyan fogadta az elismerést?

Megtisztelő érzés, hogy a doktori fokozatom megszerzését követő első adandó alkalommal sikerült elnyernem a díjat. Úgy gondoltam, hogy mivel az Akadémiai Ifjúsági Díjat csak egyszer lehet elnyerni, minél hamarabb elkezdek rá pályázni, annál nagyobb valószínűséggel fog sikerülni a 35 éves korhatár elérése előtt. Arra nem számítottam, hogy már az első próbálkozás sikeres lesz.

Mit gondol, mi lehetett a kulcsa annak, hogy Önt tüntették ki?

Alapképzésem utolsó félévétől fogva végzek tudományos kutatómunkát az egyetemen, aminek hatására a mesterképzésem végére érve már volt konkrét elképzelésem arról, hogy hogyan épüljön fel egy átfogó kutatás. Doktori képzésem során számos hallgató témavezetője voltam, diplomamunkákat, szakdolgozatokat és TDK-kat konzultáltam. Keményen dolgoztam a doktori kutatásomon és más kapcsolódó témákon is, ezáltal jelentősen túlteljesítettem a doktori iskola által felállított követelményeket, valamint hazai és nemzetközi kapcsolatépítésbe kezdtem, mind kutatás, mind oktatásfejlesztés terén.

 A kutatásaiban milyen területeket vizsgál?

Az elmúlt hat évben elsősorban kompozit cellás szerkezetek fejlesztésével és karakterizálásával foglalkoztam, ezen belül is olvasztásos úton, infiltrálással előállított alumíniumhabokkal az MTA-BME Lendület Kompozit Fémhabok Kutatócsoportban, majd ennek kifutása után az MTA-BME Lendület Nagyteljesítményű Fémhabok Kutatócsoportban folytattam munkám. Ezek az anyagok kis sűrűségűek, és nyomóterhelés hatására a bennük lévő üregek deformációja a tömbi anyagoktól eltérő tönkremenetelt okoz, viszont pont emiatt hagyományos módszerekkel nehéz leírni a viselkedésüket.

Kutatásom során olyan nyitott kérdésekre keresem a választ, mint például a kompozit fémhabok tönkremeneteli mechanizmusainak leírása, és az előre meghatározott anizotrópiájú vagy sűrűségű fémhabok létrehozásának és kohéziós kötésének lehetséges módjai.


Milyen gyakorlati hasznosíthatósága lehet a kutatásainak?

Napjainkban számos területen alkalmaznak fémhabokat ütközéselnyelő töltetként (pl.: Combino villamos) vagy hangszigetelő/burkolati elemekként (pl.: budapesti 3-as metró Corvin negyed állomása). A szélesebb körben való elterjedésüket elősegítheti az alapkutatások során történő tulajdonságok feltérképezése és az alkalmazott kutatások során kapható eredmények, például az alkalmazható kötéstechnológiák meghatározása.

Célom, hogy egy költséghatékony módszert fejlesszek ki a kis sűrűségű, de mégis előnyös, az alkalmazáshoz igazított tulajdonságokkal rendelkező fémhabok gyártására és azokból funkcionális alkatrészek előállítására.



Milyen területet tervez kutatni a következő években?

Egyrészt folytatom az alumíniumhabokat célzó kutatásaim. A témában számos nemzetközi kollaboráció előkészítésén dolgozom jelenleg.

Továbbá szívemhez közel áll az orvostechnika területe, így alapkutatás terén ortopédiai célokra alkalmazható titán cellás szerkezetek kutatását kezdtem meg a közelmúltban. Alkalmazott kutatásban pedig biomimetikus fogtömésekkel kapcsolatos módszertani fejlesztések területén dolgozom együtt fogorvosokkal, amely témából már közös publikációink is születtek.

 

Névjegy

Kemény Alexandra Budapesten született, 1995. március 17-én, fodrász édesanya és taxis személyszállító édesapa gyermekeként. Okleveles gépészmérnöki végzettségét 2019-ben, PhD fokozatát 2023-ban szerezte meg. Jelenleg adjunktusként dolgozik a BME GPK Anyagtudomány és Technológia Tanszékén. 2021/22 őszi félévét Erasmus-ösztöndíjjal a Padovai Egyetemen töltötte.

Öt egymást követő évben is részt vett 2018 és 2022 között az Új Nemzeti Kiválósági Programban. 2024-ben az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program ösztöndíját nyerte el, és szintén ebben az évben Gépészkar Kiváló Oktatója címmel tüntették ki. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült 2024-ben (amely csak 2025-től indul el).  2025-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal ismerték el teljesítményét.

Munkáját 2020-ban Dékáni Dicsérettel ismerték el, a BME Oktatók Hallgatói Véleményezése (OHV) listáján négy alkalommal is a top 100-ban szerepelt.

Szabadidejében szívesen kirándul, vagy úszik.




(B.L.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések