„Máig sem tudok letenni egy problémát, amíg rá nem jövök az összefüggésekre” – interjú Lukács Tamással

Lukács Tamás, a BME Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és -technológia Tanszék doktori hallgatója. Interjúnkban szó esik a doktori képzésről és az odavezető útról is.

Szerinted minek köszönhető, hogy a műszaki pályát választottad?

Már gyerekkoromban is megmutatkozott a műszaki érdeklődésem. Ócsán nőttünk fel, nem esett távol tőlünk a ház körüli, kétkezi munka, szerszámosműhelyünkben pedig elég korán kezembe került a szerszámosláda. Édesapám mindig is nagyon szerette bütykölni az autóit, és ebbe minket is rendszeresen bevont. Sajnos ezek nem mindig voltak zökkenőmentesek, talán ennek köszönhető, hogy nálam nem alakult ki az „autóőrület”, ami sokaknál a műszaki, gépészeti érdeklődés egyik kiindulópontja.

Ötödik-hatodik osztályban egy kiváló matematikatanár lett az osztályfőnököm, ott kezdtem megszeretni a matematikát, meg általánosságban a reáltudományokat. Máig sem tudok letenni egy problémát, amíg rá nem jövök az összefüggésekre.

Hatosztályos gimnáziumban folytattam, az Ócsai Bolyai János Gimnáziumban, ami egy nagyon jó légkörváltás volt, többnyire felnőttnek kezeltek minket. Az intézményben matematika és fizika fakultációt választottam, de tizenegyedik osztályig nem voltam biztos abban, hogy merre tanuljak tovább. Nehezítette a helyzetet, hogy annyi minden érdekel a reáltudományokon belül ma is…

Tizenegyedik osztály végén kezdtem körbenézni, mik a lehetőségek. Arra jutottam, hogy ha átfogóan, minden érdekel, akkor a gépészmérnöki pálya jó választás, mivel mindent érint, ami műszaki dolog lehet.

Miért választottad a BME Gépészmérnöki Karát?

A BME-hez nagyon magas színvonalat társítottam, és itt nyújtják a legszínvonalasabb műszaki képzést Magyarországon. Emellett jó választásnak tűnt azért is, mert nincsen messze a lakóhelyemtől.

Beletelt egy kis időbe, de sikerült felvennem az itteni ritmust. Később a gépgyártástechnológia specializációt választottam, mert tetszett a terület gyakorlatiassága.

Vacilláltam, hogy felvételizzek-e MSc képzésre, végül egy jó barátom, ­– a neves órásdinasztiából származó – Becsei Dániel vett rá, hogy folytassam – és folytattam is, ugyanazon a specializáción, mert inkább el akartam mélyedni egy adott területen.

Miért jelentkeztél doktori képzésre?

Témavezetőm egykori konzulensem, Geier Norbert, és az ő iránymutatása alapján kezdtem TDK-n, kutatásokban és demonstrátorként pedig az oktatásban is részt venni. Ez sikeres is volt, mert szekcióelső lettem TDK-n. Geier Norbert és munkatársai alapítottak egy Composite Machining Group nevű, kompozitok forgácsolhatóságát vizsgáló kutatói kört, amelyben én is részt vettem és veszek. Tetszett a légkör, és ez már hozta magával a doktori képzéssel kapcsolatos érdeklődést is.

Mi a friss benyomásod, mennyire különbözik a mesterszaktól a doktori képzés?

Mindenképp különbözik, inkább munkaerő, és kevésbé diák az ember. Tudományos eredményeket kell produkálni, és nem sablonfeladatokat oldunk meg, hanem még nem létező dolgokat kutatunk. Nagyon tetszik, de vigyázni kell az időgazdálkodással, bár úgy gondolom, nagyjából jól kezelem ezt a területet. Itt már nem csak mechanikai, hőtani stb. problémákkal találkozni, csatolt problémává válik minden, emiatt muszáj rendszerszinten vizsgálni a dolgokat.

Pár hete részt vettem egy szakmai úton, a Hamburgi Egyetemet látogattuk meg, ahol beszélgettünk az ottani kutatókkal, doktoranduszokkal. Ott nem PhD hallgatókként, hanem mint doktori képzést végző, diplomás mérnökként tekintettek ránk.

Doktori témámban a szálerősített polimer kompozitok forgácsolhatóságát, ezen belül a delamináció keletkezését és mértékének minimalizálását vizsgálom. A delamináció annyit jelent, hogy az anyagot felépítő rétegek elválnak egymástól például a fúrás hatására. Ha az ébredő erők adott irányban és nagysággal hatnak, ezek a rétegek szét tudnak nyílni, gyakorlatilag repedésként jelentkeznek az anyagban, gyengítve annak szilárdságát. Digitális képfeldolgozással kutatom a témát, mert ez a legkézenfekvőbb, ipari környezetbe implementálható képalkotó eljárás. Egy CT-t például nem lehet egy gyártócsarnokba odavinni, hogy megvizsgáljuk a furatokat.

A tudományban vagy az iparban látod magad inkább doktori védés után?

Nehéz kérdés, mielőtt a doktorira jelentkeztem, úgy gondoltam, négy év alatt úgyis kiderül. Alapvetően szeretnék a kutatói oldalon maradni, ha adottak a feltételek. Mindenképpen fontos szempontnak tartom a munkám megbecsülését, egy multinacionális cégnél beosztott vagy, itt viszont emberként kezelnek.

Mivel töltöd a szabadidődet, van-e hobbid?

Szabadidőm nincs sok, de szeretek sportolni, alapvetően konditermi, súlyzós edzéseket végezni. Illetve szeretek futni járni Ócsa környékén. Emellett zenélek, dobos vagyok, de a gitározáshoz is konyítok. Van tulajdonképpen egy zenekarunk is az unokatestvéremmel és két közös barátunkkal, akikkel a nyáron kint voltunk Erdélyben, Szilágybagoson, és ott fel is léptünk. Ezen kívül még rajongok a 3D nyomtatásért is, de az már lehet, hogy több egy szimpla hobbinál.

Benesóczky László

 

Lukács Tamás 1997-ben született Budapesten, négy fivér egyikeként. Édesanyja fuvarszervező egyéni vállalkozó, édesapja az ELMŰ villamosmérnöke. Ócsán él.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések