„Máig sem tudok letenni egy problémát, amíg rá nem jövök az összefüggésekre” – interjú Lukács Tamással
Lukács Tamás, a BME Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és -technológia Tanszék doktori hallgatója. Interjúnkban szó esik a doktori képzésről és az odavezető útról is.
Szerinted minek
köszönhető, hogy a műszaki pályát választottad?
Már gyerekkoromban is megmutatkozott a műszaki érdeklődésem.
Ócsán nőttünk fel, nem esett távol tőlünk a ház körüli, kétkezi munka,
szerszámosműhelyünkben pedig elég korán kezembe került a szerszámosláda.
Édesapám mindig is nagyon szerette bütykölni az autóit, és ebbe minket is
rendszeresen bevont. Sajnos ezek nem mindig voltak zökkenőmentesek, talán ennek
köszönhető, hogy nálam nem alakult ki az „autóőrület”, ami sokaknál a műszaki,
gépészeti érdeklődés egyik kiindulópontja.
Ötödik-hatodik osztályban egy kiváló matematikatanár lett az
osztályfőnököm, ott kezdtem megszeretni a matematikát, meg általánosságban a
reáltudományokat. Máig sem tudok letenni egy problémát, amíg rá nem jövök az
összefüggésekre.
Hatosztályos gimnáziumban folytattam, az Ócsai Bolyai János
Gimnáziumban, ami egy nagyon jó légkörváltás volt, többnyire felnőttnek
kezeltek minket. Az intézményben matematika és fizika fakultációt választottam,
de tizenegyedik osztályig nem voltam biztos abban, hogy merre tanuljak tovább. Nehezítette
a helyzetet, hogy annyi minden érdekel a reáltudományokon belül ma is…
Tizenegyedik osztály végén kezdtem körbenézni, mik a lehetőségek.
Arra jutottam, hogy ha átfogóan, minden érdekel, akkor a gépészmérnöki pálya jó
választás, mivel mindent érint, ami műszaki dolog lehet.
Miért választottad a
BME Gépészmérnöki Karát?
A BME-hez nagyon magas színvonalat társítottam, és itt
nyújtják a legszínvonalasabb műszaki képzést Magyarországon. Emellett jó
választásnak tűnt azért is, mert nincsen messze a lakóhelyemtől.
Beletelt egy kis időbe, de sikerült felvennem az itteni
ritmust. Később a gépgyártástechnológia specializációt választottam, mert
tetszett a terület gyakorlatiassága.
Vacilláltam, hogy felvételizzek-e MSc képzésre, végül egy jó
barátom, – a neves órásdinasztiából származó – Becsei Dániel vett rá, hogy folytassam
– és folytattam is, ugyanazon a specializáción, mert inkább el akartam mélyedni
egy adott területen.
Miért jelentkeztél
doktori képzésre?
Témavezetőm egykori konzulensem, Geier Norbert, és az ő
iránymutatása alapján kezdtem TDK-n, kutatásokban és demonstrátorként pedig az oktatásban
is részt venni. Ez sikeres is volt, mert szekcióelső lettem TDK-n. Geier
Norbert és munkatársai alapítottak egy Composite Machining Group nevű,
kompozitok forgácsolhatóságát vizsgáló kutatói kört, amelyben én is részt
vettem és veszek. Tetszett a légkör, és ez már hozta magával a doktori
képzéssel kapcsolatos érdeklődést is.
Mi a friss benyomásod,
mennyire különbözik a mesterszaktól a doktori képzés?
Mindenképp különbözik, inkább munkaerő, és kevésbé diák az
ember. Tudományos eredményeket kell produkálni, és nem sablonfeladatokat oldunk
meg, hanem még nem létező dolgokat kutatunk. Nagyon tetszik, de vigyázni kell
az időgazdálkodással, bár úgy gondolom, nagyjából jól kezelem ezt a területet.
Itt már nem csak mechanikai, hőtani stb. problémákkal találkozni, csatolt
problémává válik minden, emiatt muszáj rendszerszinten vizsgálni a dolgokat.
Pár hete részt vettem egy szakmai úton, a Hamburgi Egyetemet
látogattuk meg, ahol beszélgettünk az ottani kutatókkal, doktoranduszokkal. Ott
nem PhD hallgatókként, hanem mint doktori képzést végző, diplomás mérnökként
tekintettek ránk.
Doktori témámban a szálerősített polimer kompozitok
forgácsolhatóságát, ezen belül a delamináció keletkezését és mértékének
minimalizálását vizsgálom. A delamináció annyit jelent, hogy az anyagot
felépítő rétegek elválnak egymástól például a fúrás hatására. Ha az ébredő erők
adott irányban és nagysággal hatnak, ezek a rétegek szét tudnak nyílni,
gyakorlatilag repedésként jelentkeznek az anyagban, gyengítve annak
szilárdságát. Digitális képfeldolgozással kutatom a témát, mert ez a
legkézenfekvőbb, ipari környezetbe implementálható képalkotó eljárás. Egy CT-t
például nem lehet egy gyártócsarnokba odavinni, hogy megvizsgáljuk a furatokat.
A tudományban vagy az
iparban látod magad inkább doktori védés után?
Nehéz kérdés, mielőtt a doktorira jelentkeztem, úgy
gondoltam, négy év alatt úgyis kiderül. Alapvetően szeretnék a kutatói oldalon
maradni, ha adottak a feltételek. Mindenképpen fontos szempontnak tartom a
munkám megbecsülését, egy multinacionális cégnél beosztott vagy, itt viszont emberként
kezelnek.
Mivel töltöd a szabadidődet,
van-e hobbid?
Szabadidőm nincs sok, de szeretek sportolni, alapvetően
konditermi, súlyzós edzéseket végezni. Illetve szeretek futni járni Ócsa
környékén. Emellett zenélek, dobos vagyok, de a gitározáshoz is konyítok. Van
tulajdonképpen egy zenekarunk is az unokatestvéremmel és két közös barátunkkal,
akikkel a nyáron kint voltunk Erdélyben, Szilágybagoson, és ott fel is léptünk.
Ezen kívül még rajongok a 3D nyomtatásért is, de az már lehet, hogy több egy
szimpla hobbinál.
Benesóczky László
Lukács Tamás 1997-ben
született Budapesten, négy fivér egyikeként. Édesanyja fuvarszervező egyéni
vállalkozó, édesapja az ELMŰ villamosmérnöke. Ócsán él.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése