„Megnyugtató számomra jó tanszéki légkörben dolgozni” – Gépészkari Portrék 5. – Lukenics Jánosné Kápolnás Zsuzsanna

Interjú Lukenics Jánosné Kápolnás Zsuzsannával, a BME Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék munkatársával, aki több, mint ötven éve dolgozik a Műegyetemen.

Műszaki doktori címét 1984-ben szerezte meg egyetemünkön, de arról nem találtam adatot, hogy mióta dolgozik a BME Gépészmérnöki Karon?

 Diplomavédés után, 1972-ben az akkori vegyészkari Vegyipari Géptan Tanszékre hívtak. Én örömmel éltem a lehetőséggel, így odakerültem tanársegédnek. Ez a gépészmérnök oktatókból álló kollektíva a vegyészhallgatókkal próbálta megismertetni a gépészeti alapismereteket. Jóval később, amikor a nyugdíjazások miatt vezető oktató nélkül maradt a Tanszék, előbb beolvadtunk a Vegyipari Műveletek Tanszékbe, majd 2007-ben lehetőségünk volt visszatérni a Gépészmérnöki Karra, a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékre. Azóta vagyok a Kar oktatója.

Miért jelentkezett a BME Gépészmérnöki Karára?

 Szívesen leírnám, hogy már gyermekkorom óta gépészmérnöknek készültem, de valóság az, hogy akkoriban aki reál érdeklődésű volt, és jó jegyeket szerzett matekból és fizikából, megcélozta a BME valamelyik karát, mert azt azért vidéki középiskolásként (Várpalota, Thury György Gimnázium) is tudtuk, hogy ezt az egyetemet a legrangosabbak között jegyzik. Tekintettel arra, hogy a gépészkaron (akkor) volt textilmérnöki szak, ez érdekelt, ezért ide jelentkeztem. Az már egy másik történet, hogy végül vegyipari gépész lettem.

Milyen tapasztalatai voltak egyetemistaként, milyen volt akkor a Gépészkaron tanulni?

Nagyon jó közösségben, rengeteg munkával, tanulással, éjszakánként rajzasztalnál görnyedve és persze a megfelelő mennyiségű lazítással telt el az 5 év. Felejthetetlen oktatóim voltak, Bajcsay, Gruber, Fűzy, Láng Lajos, Szentgyörgyi, Sándor, Parti Mihály és még sorolhatnám… A hallgató ugyebár szelektál, de az ő óráikat sosem hagytam ki.

Ha vizsgára készülve valamit nem értettem, nem hagyott nyugodni, ezért többször elmentem a meghirdetett konzultációkra. Az illető oktató mindig készséges volt, lelkesen magyarázott, ez nekem nagyon sokat jelentett.

A szaktanszékünkön (akkor Vegyipari és Élelmiszeripari Gépek Tanszék volt a neve) negyed-ötödévben igazi kollégáknak tekintettek bennünket. Nagyon kellemes volt a hangulat, sokat foglalkoztak velünk. Voltunk gyárlátogatásokon, szakmai bemutatókon stb.

A kolesz életre szóló élményt jelentett, nagyon szerettem azt a légkört, a közös tanulási lehetőségeket, a bulikat és más programokat. Az eredetileg gépész fiúkollégiumnak szánt épületben (ma a Kármán) a 3. emeleten laktak a gépész lányok. A bentlakók között kiváló volt az információáramlás, ugyanis vizsgák után (ezek többnyire szóbeliek voltak) alaposan kikérdeztük a vizsgázókat: „Na, mit kérdeztek? Hányadiknak mentél? Segített a táblánál?” És egy csomó életbevágó kérdést tettünk fel egymásnak. Ez a lehetőség a „pestieknek” nem adatott meg. Ha valami nagyon nem ment, csak átment az ember a másik szobába a legokosabbhoz és megkérdezte.

Milyen volt a Gépészmérnöki Kar a többi karhoz képest? Nehezebb? Könnyebb? Szigorúbb?

Mások azt mondták, hú, de nehéz lehet a gépészeknek, mert rengeteg a rajz! Én mondjuk pont szerettem rajzolni. Nekünk viszont például a vegyészek végelláthatatlan laborjai és a sok memorizálandó képlet tűnt borzasztónak.

Nem hiszem, hogy van ilyen típusú különbség a karok között. Kimondhatjuk: a BME nehéz, a követelmények szigorúak, megdolgoztatják az embereket, és óriási élmény, amikor túlvagy az utolsó vizsgán is.

Mivel foglalkozott eddigi gépészkaros pályafutása során?

Tekintettel arra, hogy az egyetemi pályafutásom a vegyészkaron kezdődött, azzal kezdeném. Már említettem, hogy 1972-ben kezdtem el dolgozni a műegyetemen, éppen augusztus 1-én volt 50 éve. Ez az első munkahelyem, és nagy valószínűséggel az utolsó is.

A Vegyipari Géptan Tanszék egy kiválóan prosperáló kollektíva volt. Fiatal oktatói gárdája tanította a vegyészhallgatóknak a Géptant, Gépelemeket és a Géprajzot. Korábban sejtelmem sem volt róla, milyen kihívás vegyészeknek gépészetet tanítani, szerencsére szintén 1972-ben szereztem meg a mérnöktanári végzettségemet, amelynek jó hasznát vettem.

Bekapcsolódtam a kutatásba és a KK munkákba, azaz a költségvetésen kívüli, ipari megbízásokba is. Írtuk a cikkeket, és a közeli országokba jártunk konferenciákra, Csehszlovákia, NDK, Bulgária.

A pezsgő kutatómunka következtében annyi KK munka volt a Tanszéken, hogy még az egészen fiatalok is kaptak témavezetést. A remek kollektíva mindenben segítette a kezdőket. Ez a konjunktúra a 80-as évek végéig tartott. Ugyan a kor viszonyaihoz képest jól kerestünk, de beleszakadtunk a munkába. A határidők közeledtével mindig más hozott vacsorát a társaságnak. Voltak tervezések (mindenki a rajztáblák előtt töltötte a napot), és voltak fejlesztések, amikhez laborberendezésre és mérésekre volt szükség. Jó érzés volt, hogy a gyakorlatban meg lehetett megvalósítani és alkalmazni a kutatási eredményeket.

Közben dolgoztam a doktori témámon, a szükséges elméleti alapokon és a mérési terven is. A mérések nagy részét sikerült is elvégeznem, de közbeszólt az élet: gyermeket vártam. 1975-ben megszületett a fiam, majd 1977-ben a lányom, és én három felejthetetlen évet töltöttem otthon velük.

Végül 1984-ben védtem meg doktori disszertációmat.

Az említett ötven évben volt négy év, amikor fizetésnélküli szabadságot kértem az egyetemtől, mert a férjem kiküldetést kapott Tokióba, ahol a magyar nagykövetség gazdasági vezetőjének nevezték ki. Persze vele tartottunk a kamasz gyerekekkel. Az ő megnyugtató iskolai elhelyezésük és a beilleszkedés nehézségei után lubickoltunk az élményekben, a látnivalókban, csodálatos 4 évet töltöttünk Japánban. Ez az időszak 1992-tól 96-ig tartott.

Visszatérve a munkába azt tapasztaltam, hogy nagyon megváltozott minden az egyetemen. Az 1995-ös létszámcsökkentés által megnyirbált tanszéken már nem volt ugyanaz a csapat. Az oktatási feladatok megszaporodtak, KK megbízás gyakorlatilag nem volt, érdemi kutatás pedig a pénztelenség miatt szóba sem jöhetett.

Hosszú tárgyalássorozat után nemsokára bekövetkezett a szervezeti átalakulás, amit már említettem. Számomra pozitív változást jelentett, hogy 2007-től a gépészkaron folytathatom a munkámat. Hazajöttem.

A Hidrodinamikai Rendszerek Tanszéken bekapcsolódtam az oktatásba, ami azt jelentette, hogy a saját tárgyainkon kívül Gépészmérnöki alapismeretek gyakorlatot és laborgyakorlatot tartottam, Mérés és jelfeldolgozás valamint Folyamatok mérése laborgyakorlatot.

Egyébként 2007-ben formálisan nyugdíjba mentem, de teljes munkaidőben dolgoztam tovább. 2008 őszén a tanszékvezető oktatási (tanulmányi) felelősnek kért fel, amit azóta is csinálok. Amikor elvállaltam, nem sejtettem, hogy a képzéseket pár évenként felülvizsgálják, és ilyenkor feje tetejére áll az oktatási rendszer, rengeteg munkát, egyeztetést igényelve a tanulmányi felelőstől és a kollektívától. Így az elmúlt évek során részese lehettem jó néhány BSc és MSc felülvizsgálatnak, tantervmódosításnak, egyéb kari oktatási és szervezeti változásnak. A kampányszerű feladatok mellett (zh-terv, órarend, vizsgabeosztás, záróvizsgák szervezése) szinte állandó készenlétet kíván ez a megbízás.

Mit szeret a legjobban a Műegyetem Gépészmérnöki Karán?

Nagyra értékelem, hogy a Kar magasra teszi a mércét, és nem enged az oktatás és tudományos kutatás színvonalából. Csak azt sajnálom, hogy az anyagiak miatt nem mindig tudjuk megtartani a frissen végzett doktoranduszokat. Lehetetlen felvenni a versenyt az ipar által felkínált állásokkal. Ennek nagy elszipkázó ereje van, de értékes visszaigazolás is arról, hogy minőségi mérnököket képezünk.

Megnyugtató számomra a jó tanszéki légkörben dolgozni. Mindig jönnek új hallgatók, és mi újra és újra átadjuk nekik azt a tudást, amivel továbbléphetnek. Fiatalok között nagyon jó dolgozni.

Munkám során elég sok más tanszék munkatársával vagyok kapcsolatban, és elmondhatom, hogy jól működik a segítőkészség, az együttműködés, a problémák megoldásában való közös és eredményorientált részvétel.

Milyen feladatokat lát most el a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszéken?

Pár éve óraadóként már kevesebb órát tartok, de a tanulmányi felelősi munkát továbbra is ellátom. Személyesen vagy online tartom a kapcsolatot a tanszéki és a kari kollégákkal, hogy a különböző feladatokat a megfelelő egyeztetések segítségével közösen megoldjuk.

Egy korábbi interjúban említette, hogy szabadidejében varr. Mit varrt mostanában?

Gimnáziumban az 5+1-es rendszer keretében tanultam meg szabni-varrni, sőt szakmunkás vizsgát is tettem. Régebben sokat varrtam magamnak és a gyerekeknek. Nagyon szerettem csinálni, kiélhettem kreatív energiáimat, élveztem, ahogy néhány méter anyagból létrejön a megálmodott darab. Lehet, hogy kissé lehangolóan hangzik, de legutóbb a teraszunkon lévő székekre varrtam párnahuzatokat.

(BL)