Orvosbiológiai és elektromágneses kísérlet is helyet kap a BME Aerospace Team sportrakétáján


A BME Aerospace Team az EuRoC portugáliai rakétás megmérettetésre készül. Nemcsak rakétát bocsájtanak fel, hanem közben tudományos kísérleteket is végeznek. Pálfi Bars főmérnököt és Princz Katalin marketingkoordinátort kérdeztük.

Mi a feladatotok a csapatban, és mit tanultok a Műegyetemen?

Princz Katalin: A csapat marketingkoordinátoraként dolgozom. Jelentkeztem a csapat 2021 őszi tagfelvételi felhívására – 2022 januárjától kezdtük el a közös munkát.

A Műegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán alapszakon közgazdaságtanból szereztem diplomát, most vezetés és szervezés mesterszakon tanulok ugyanitt. A csapatba azért jelentkeztem, mert vonz a technológia, de mivel nem mérnöknek tanultam, marketing területen tudok részt venni a versenycsapat életében és fejlődésében. Többféle projektben is kipróbáltam magam az egyetemen, TDK-n is vettem már részt. Eddig nem volt marketingkoordinátori tapasztalatom, ezért találtam rendkívül érdekesnek ezt a pozíciót. Itt szeretnék elkezdeni tapasztalatot gyűjteni, majd ezzel foglalkozni főállásban is. A feladataim közé tartozik többek között a partnerekkel és szponzorokkal való kapcsolattartás, a brand építése.

Pálfi Bars: A csapat főmérnöke vagyok, alapszakos diplomámat repülőmérnökként szereztem a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán. Jelenleg a TÜV Rheinland vizsgálómérnök szakértője vagyok, korábban pedig egy magyar űripari startupnál dolgoztam, ahol többek közt egy holdi vízjégkerső műszert fejlesztettünk, amivel elnyertük a NASA első helyezettnek járó díját is (Honey, I Shrunk the NASA Payload Challenge). Korábban, szintén egyetemi projekt keretében magaslégköri ballonokkal is foglalkoztam. 2018-2019 környékén kezdtünk el rakétatechnikával foglalkozni Illyés Andrással (a versenycsapat vezetője – a szerk.), amikor megszerveztük Magyarország első kisműholdépítő versenyét, a CanSat Hungaryt. Ezen verseny lényege, hogy a középiskolás diákcsapatok által tervezett és épített üdítős doboz méretű műholdszimulációkat 2-3 km magasba bocsájtottuk fel saját rakétánkkal, majd a rakéta pályájának csúcsán kibocsájtásra kerültek azok és saját ejtőernyőikkel ereszkedtek vissza a földre, közben pedig méréseket végeztek és kísérleteket hajtottak végre.

Mikor fogant meg bennetek a BME Aerospace Team alapításának ötlete?

Pálfi Bars: 2021 nyarán határoztuk el Illyés Andrissal, hogy a felhalmozott rakétatechnikai tudást hasznosítva, nevezünk a European Rocketry Challenge (EuRoC) versenyre, és ehhez összeállítunk egy csapatot. Elkezdtük a szervezést és kialakítottunk egy pár fős háttércsapatot, valamint egyeztetéseket kezdeményeztünk hazai és külföldi szakmai szervezetekkel is, mivel fontos volt számunkra, hogy a projekt műszakilag megalapozott legyen. Ősszel jutottunk el odáig a háttérmunkálatokkal, hogy formálisan is megalapítsuk a csapatot. Ehhez összeírtuk hány csapattagra van szükség és milyen pozíciókra keresünk jelentkezőket. Szerveztünk egy információs estet is, ahol bemutattuk a projektet a nagyszámú érdeklődőnek. A bemutatót követően a jelentkezőkkel interjút készítettünk, majd a kiválasztottakkal kezdetét vette a hat-nyolc hetes onboarding folyamat. Ennek során az újonnan csatlakozó tagok workshopok keretében ismerkedhettek meg a rakétatechnikával, illetve a verseny szabályzatával és műszaki követelményrendszerével. Ez azért is volt fontos, mert csapatunk rendkívül heterogén számos kar, évfolyam és tudományterület szempontjából.

A tagjaink zöme a BME Gépészmérnöki, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki, valamint a Villamosmérnöki Karán tanul, de a csapatunk tagja a Semmelweis, az ELTE és a PPKE több hallgatója is. Büszkék vagyunk rá, hogy a nők aránya is magas a csapatban, jelenleg öt női tagunk van, ez a tizenhat fős taglétszám 31%-a.

Princz Katalin: Az alapítók rendkívül felkészülten várták a jelentkezőket, nagyon céltudatosak voltak. A logó és a dizájn már készen várta az új tagokat, az onboarding folyamat végére pedig már egy saját tárgyalótermet is magáénak tudhatott a csapat. Mindenki nagyon komolyan veszi a munkáját, heti meetingekkel biztosítjuk, hogy mindenki az előzetesen megbeszéltek szerint haladjon. Ugyan csak bő fél éve dolgozik együtt a csapat, de sokat teszünk azért, hogy professzionális módon működjünk.



Kérlek, fejtsétek ki a Project Aether S küldetését!

Pálfi Bars: Több célunk is van az Aether S projekttel. Egyrészt szeretnénk megmutatni, hogy a magyar hallgatók is képesek helytállni nemzetközi mezőnyben, másrészt szeretnénk a rakétasportot, mint sporttevékenységet meghonosítani Magyarországon. Emellett természetesen célunk, hogy előkelő helyezést érjünk el az októberi versenyen.

Mint említettem, jelenleg az EuRoC rakétaversenyre készülünk. Az EuRoC-ot a Portugál Űrügynökség hozta létre, melyet 2020-ban szerveztek meg először, azzal a céllal, hogy azon európai rakétacsaptok, akik a COVID miatt nem tudtak részt venni az Egyesült Államokbeli Spaceport America Cup-on, össze tudják mérni a tudásukat az európai színtéren. A verseny olyan jól sikerült, hogy 2021-ben újra megrendezésre került, amikor is már 19 csapat vett részt az eseményen. Idén 25 csapat érkezik, melyből csak 7 elég felkészült versenyezni a 9000 méteres magassági kategóriában, amelyben a mi csapatunk is indítja a sportrakétáját. A többi csapat az alacsonyabb, 3000 méteres kategóriában indul. Az esemény egy hétig tart, egybekötve a Portugal Air Summit rendezvénnyel, amelyet légi- és űripari cégek képviselői is meglátogatnak, tehát nem egy hagyományos értelemben vett versenyről van szó.

Az EuRoC-ra már maga a kijutás sem egyszerű, hiszen egy rendkívül átfogó dokumentációs csomagot kell összeállítani a jelentkezéshez, a felkészülési időszakban pedig több műszaki dokumentumot is be kell nyújtani, amelyeket egy szakértőkből álló technikai csapat ellenőriz. Amennyiben ezek mind megvannak, még akkor sem garantált, hogy felbocsájthatjuk a rakétánkat a versenyen. A helyszínen teljesíteni kell az úgynevezett Flight Readiness Review-t, illetve a Launch Readiness Review-t, amelyek biztosítják, hogy a rakéta biztonságosan repülésképes és felbocsájtható. A motorsportokhoz hasonlóan, itt is tüzetesen át kell vizsgálni a versenyjárművet. A részletes ellenőrző listák minden pontjának teljesítése szükséges ahhoz, hogy a rakéta felbocsájtási engedélyt kaphasson.

Nagy megtiszteltetés Magyarországot és a Műegyetemet képviselni ebben a versenykategóriában, hisz ez lesz az első 9000 méteres felbocsájtás, amit magyar csapat véghez visz.

A rakétánkon két tudományos kísérlet is helyet kap, amelyek eredményét szeretnénk publikálni is. Az egyik egy elektromágneses kísérlet, amely a Föld mágneses terét vizsgálja repülés közben. A gyűjtött adatokból többek között a villámok irányát lehet meghatározni. Ezzel a kísérlettel Szilágyi-Sándor András, az ELTE geofizikus MSc szakos hallgatója foglalkozik.

A másik egy orvosbiológiai kísérlet, ahol a nagy gyorsulás emberi csontszövetsejtekre gyakorolt hatását tanulmányozzuk. A több, mint kétszeres hangsebességre való gyorsulás viszonylag rövid idő alatt megy végbe a rakétamotor karakterisztikája miatt, így akár hússzoros terhelési többes is felléphet a repülés során. Ezt a kísérletet Simon Vivien Klaudia, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója végzi, valamint Berkes Marcell, aki a BME VIK egészségügyi mérnök MSc szakán végzett.

Ezen kívül saját fejlesztésű kettős ejtőernyőrendszert és egy redundáns fedélzeti számítógépet is fejlesztünk, melyeknek szeretnénk a validációját elvégezni a szeptemberi tesztfelbocsátás során.

Milyen kihívásokkal találkoztok a projekt során?

Pálfi Bars: A határidők tartása mindig nehéz, a versenyszabályzat, a versenyre való felkészülés pedig szigorú ütemtervet diktál, sok komplex műszaki dokumentációt kell leadni megadott időpontra. Emellett egy csapatvideót is be kellett nyújtanunk, ami bemutatja a tevékenységünket és magát a projektet. A másik nagy kihívás támogatókat szerezni, bár ezzel szerencsére időben elkezdtünk foglalkozni, így sikerült egy erős támogatói bázist mögénk állítani. A projektet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatja, mint főszponzor, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy még több támogatónk legyen. Szeretnénk ezt a projektet beágyazni a hazai iparba, űriparba, ami előnyös a hallgatóknak és a cégeknek is. A cégek elérik a legnívósabb hazai egyetemek legkiválóbb hallgatóit, a hallgatóknak pedig a csapatban töltött évek alatt lehetőségük nyílik a szakmai kapcsolatépítésre, amely segítheti a jövőbeli munkaerőpiaci elhelyezkedésüket is.

Ami további nehézséget jelent, hogy a tesztfelbocsájtásnak megfelelő helyszínt találjunk Magyarországon, de ezen is nagy erőkkel dolgozunk. A megvalósításának érdekében készítettünk egy átfogó biztonságiterület-számítási tanulmányt, amelyben különböző szcenáriókat vizsgáltunk röppálya-szimulációk segítségével.

Hogyan látjátok a csapatot öt év múlva?

Pálfi Bars: Mindenképp szeretnénk a BME Aerospace Teamet egy hosszútávon működőképes, önfenntartó csapattá tenni, ezért is fektetünk akkora hangsúlyt a projekt, illetve a csapat ipari beágyazására. A cél az, hogy egy folyamatosan fejlődő csapat jöjjön létre, amely felhordószervezete lehet többek közt a hazai űrszektornak is.

A jövőben szeretnénk más versenyeken is részt venni, valamint egy saját tervezésű folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű fejlesztése is szerepel a jövőbeli terveink között.

Benesóczky László

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések